Létrehozva: 2023.01.06.

Mélyen hallgat az eltűnéses botránya után Opitz Barbi

Opitz Barbi először lép a nyilvánosság elé a rendőrségi ügy óta.

Továbbra is rejtély, hogy mi is történt pontosan alig pár hete, december 23-án Opitz Barbi és barátja, Albert között. Az énekesnő édesanyja akkor egy rövid, de annál részletesebb posztban azt állította, a 19 éves fiú elrabolta a lányát és súlyosan megfenyegette. Lapunknak egy közeli barát kifakadt, elmondása szerint Barbi párja többször bántalmazta a lányt, zsarolta, de ő végül mindig megbocsájtott neki. 

Opitz Barbi nem beszél a történtekről (Fotó: Huszár Gábor / Kisalföld)

 

Mélyen hallgat az énekesnő 

Lapunk többször is próbálta elérni Barbit és a menedzserét, de nem reagáltak a telefonhívásunkra. Az énekesnő korábban sem nyilatkozott szívesen a magánéletéről, de ezúttal semmilyen formában sem reagált a történtekre. 

 

Először áll nyilvánosság elé a botrány óta

Az ünnepek elteltével Barbi is visszaáll a munkába, s egyből egy közönségtalálkozóval kezd. Rajongói már tűkön ülve várják a pillanatot, hogy találkozhassanak kedvencükkel, ám az énekesnő láthatóan visszahúzódóbb a történtek óta. Kevesebbet posztol a közösségi oldalára, mintha csak azt tenné közzé, ami kötelező. Bár az Alberttel közös fotókat letörölte, a fiúnál még a lánykérés videója is fent van, azaz joggal merülhet fel a kérdés: valóban szakítottak, vagy Barbi ezúttal is megbocsájtott és a közönségtalálkozón is felbukkanhat a fiú?

 

 

origo.hu

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője