Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.22.

Voltak előjelei Peller Annáék válásának: utcán ordítoztak egymással

Higgadtan és barátságban jelentették be a válásukat Peller Annáék, de korábban már voltak jelek, hogy nincs minden rendben a kapcsolatukkal.

Kedden este jelentették be, hogy 13 év házasság után külön utakon folytatja életét Peller Anna és Lukács Miklós. A bejelentés mindenkit meglepett, hiszen nagyon sokszor azt lehetett látni, hogy a házasságuk boldog, és harmonikus. Azonban ez csak a felszín volt, a rövid videóban azt is elmondták, hogy már két éve próbálják rendbe hozni a kapcsolatukat. Bár még szakemberhez is elmentek párterápiára, így sem tudták elkerülni a szakítást. "Nagyon szeretjük egymást, de körülbelül, mint a testvérek. Ami csodálatos, de ahhoz még fiatalok vagyunk, hogy így éljük le az életünket" – mondta videós posztjában a színésznő-műsorvezető férje, Miklós mellett ülve.

Peller Annáék úgy döntöttek: külön utakon folytatják. Eddig mindenki azt hitte, minden a legnagyobb rendben köze és Miki között  Fotó: Sipeki Péter

Azonban voltak jelek, hogy nem volt minden felhőtlen az utóbbi időben. A Redditen egy felhasználó mesélt arról, hogy pár hónapja látta Annát és Mikit, amint az utcán veszekedtek egymással. 

Kb. 2 hónapja voltam a XIII. kerületben, éppen parkoltam és nagy üvöltözést hallottam. Az út közepén ordibáltak egymással, nagyon meglepett, mert azért ezt nem az út közepén szokták csinálni az emberek. Amikor elsétáltam mellettük, abbahagyták

 – számolt be a szemtanú a történetekről.

Természetesen egy ilyen komoly döntés meghozatalához nem mindig vezet egyenes, és könnyebb út. Vagyis most hiába baráti a hangulat, az idáig vezető út nem feltétlenül csendes és baráti. Egy másik felhasználó is hozzászólt Annáék történetéhez, aki meg is jegyezte, hogy egyetlen válás sem olyan zökkenőmentes, mint azt mutatják.

Ettől függetlenül a sztárpár továbbra is igyekszik megtartani a jó viszonyukat, mert egy közös gyermek is összeköti őket. Ezért tőlük nem is lesz idegen, ha együtt mennek majd akár nyaralni, vagy akár a születésnapokat is együtt ünneplik. 

LELKIZŐ

"Annyira szeretem, mintha a szerelmem lenne!" – furcsa "szerelmi háromszög" lehet Peller Anna válásának oka?

Mit mond a szakértő pszichológus, vajon miért futott zátonyra mindkét Peller lány házassága?

LELKIZŐ

"Annyira szeretem, mintha a szerelmem lenne!" – furcsa "szerelmi háromszög" lehet Peller Anna válásának oka?

Mit mond a szakértő pszichológus, vajon miért futott zátonyra mindkét Peller lány házassága?

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt