Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.21.

Drámai bejelentés: 14 év után válik Peller Anna és Lukács Miklós

A sztárpár a közös Facebook-oldalukon jelentette be, hogy 14 év házasság után elválnak.

Miután Peller Anna és Lukács Miklós a nyilvánosság előtt élték az életüket, úgy döntöttek, hogy a válásukról szóló bejelentést is itt teszik meg.

Peller Anna és Lukács Miklós
A sztárpár még mindig nagyon szereti egymást, de csak már mint testvérek Fotó: Facebook

A páros a közös Facebook-oldalukon tett közzé egy videót, melyben elmondták, hogy válnak.

 

Nagyon szeretjük egymást, de körülbelül úgy, mint a testvérek, ami csodálatos. Viszont ahhoz még fiatalok vagyunk, hogy így éljük le az életünket. Az elmúlt két évben próbáltunk ezen túllendülni, jártunk párterápiára, sokat beszélgettünk, gondolkodtunk, de arra jutottunk, hogy soha nem akarjuk egymást elveszíteni, ezért ez a legjobb, amit most tehetünk

 

– mondta Peller Anna és Lukács Miki.

Azt is hozzátettek, hogy továbbra is együtt nyaralnak majd, és a gyereket is együtt nevelik, jóban maradnak, de többet nem szeretnének nyilatkozni az ügyről.

 

Nem akarunk ezzel haknizni

 

– fűzte hozzá Lukács Miklós.

Érdekesség, hogy tavaly októberben pedig Peller Mariann és Juni György döntött úgy, hogy 10 év házasság után elválnak.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Ezt nem látták jönni: ledöbbentek Majka legújabb dalán a rajongói

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt