Létrehozva: 2023.05.29.

Folytatódik Opitz Barbi családi botránya – "Az ördög leszármazottai az én családomat keresték meg"

Tovább gyűrűzik Opitz Barbi családi drámája. Ezúttal az énekesnő édesapja szólalt meg, aki nem tudja túltenni magát azon, hogy lánya elfordult tőle.

Úgy tűnik, továbbra sincs megoldása Opitz Barbi családi drámájának, hiszen az énekesnő édesapja most a Borsnak öntötte ki a szívét. A férfi elmondta, még mindig nem sikerült békét kötnie a fiatalokkal, egyelőre minden próbálkozása kudarcba fulladt, azonban nem adja fel. Szeretne találkozni a lányával és választottjával, annak ellenére is, hogy mindketten komoly vádakat fogalmaztak meg egymásról. Miután Barbi felvállalta a kapcsolatát Alberttel, Tamás a TikTok-oldalán jelentkezett egy videóban, melyben a nyilvánosság előtt vállalta, mi történt azon a decemberi napon, mikor az énekesnő édesanyja azt posztolta: elrabolták a gyermekét. A férfi története szerint Albert fojtogatta a lányát, s attól fél, hogy egy nap odáig fajul majd a dolog, hogy meg is öli Barbit. Persze a súlyos szavak után a válasz nem váratott sokáig magára, az énekesnő az apját hibáztatta, mondván, hogy egész életében tűrnie kellett a terrort...

Fotó: Szabolcs László / Ripost
Opitz Barbi édesapja hiába keresi a lányát, az énekesnő nem válaszol a hívásokra

Már nincs mit titkoljak, beletörődtem abba, ami körülöttem történik…

– kezdte a Borsnak Opitz Barbi édesapja, akit elmondása szerint nagyon bántanak lánya szavai, de a gyermeke iránt érzett szeretet sokkal erősebb benne. Ezért is ajánlotta fel az énekesnőnek, hogy találkozzanak és kössenek békét, azonban a fiatalok nem jelentkeznek.

"Nagyon komoly vádak hangzottak el a részükről, de én akkor is szeretem a gyermekem, ha ő nem tudja, mit beszél. Nem tudja azt sem, mekkora fájdalommal sújtott engem. Érdekes, hogy a másik lányomnak, Ginának más a véleménye. Ő egy okos nő, biológus. Sírva hívott fel, hogy a Barbi hogy mondhatott ilyet rólam, mikor mindig a tenyeremen hordoztam őket, segítettem nekik… Aztán ország-világ előtt meg lettem alázva. De már nem érdekel, mert mint mondtam, szeretem a lányomat, és szeretném vele mindezt tisztázni. Csak sajnos ők még mindig nem jelentkeztek és Barbit sem tudom felhívni" – mondta az édesapa, aki ellen nem csak gyermeke fordult, de a falujában lakók is. 

 

Ellene fordultak az emberek

A történtek után dúlnak az indulatok Sonkádon is, ahol Tamás eddig nyugalomban élte az életét. Most odáig fajult az ügy, hogy a férfinek költöznie kell, ugyanis a helybéliek nem nézik jó szemmel a maradását. 

"El kell mennem innen a faluból, mert itt sokan örülnek az én problémámnak. Pedig, itt is rengeteg embernek segítettem. Ez azonban csak az egyik része… A család egy más téma. Amikor valaki a szeretteiben csalódik, a feleségében, a gyermekében, akkor miről beszélünk?! Foggal-körömmel küzdöttem azért, hogy a családunk együtt maradjon, de mindhiába. Mert, akik az ördögnek a leszármazottjai, azok az én családomat keresték meg…" mondta az apa, utalva lánya választottjára, akivel egyébként még mindig nem sikerült felvennie a kapcsolatot, holott ő elsősorban békét szeretett volna kötni.

Hiába várja Albertet

Tamás már a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy szívesen találkozna Alberttel, azonban Barbi kedvese a jelek szerint nem kíván beszélni a férfival. Az énekesnő édesapja pedig tudni is véli, hogy miért...

"Azóta sem jelentkezett. Nem hívott fel, hogy helló, szeretem a lányodat, soha többé nem fogom bántani. Ezt nem kaptam meg… De tudom, miért."

 Mert fogja még bántani. Majd egy nap, mikor az emberek látják, hogy Barbit megalázza, bántja, akkor igazat fognak nekem adni. Tudom, hogy ez fog bekövetkezni. Majd a rendőrség is akkor fog nyomozni, ha kinyírta a gyermekemet?! 

– tette hozzá feldúltan a férfi, aki reméli, Barbi jobb belátásra tér, és egyszer sikerül leülniük megbeszélni a történteket.

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”