Létrehozva: 2023.09.04.
Módosítva: 2023.09.04.

Lesújtó hírt közöltek: már csak napjai vannak hátra a népszerű énekesnek

Az alkoholfüggősége miatt 56 évesen haldoklik az énekes.

Steve Harwell, a Smash Mouth rockzenekar énekese állítólag közel áll a halálhoz, miután az elmúlt években egészségügyi problémákkal küzdött. A mindössze 56 éves frontember most hospice ellátásban részesül a menedzsere jelentése szerint.

hospice, kórház, haldokló, halál, Shutterstock illusztráció 1921764251
Fotó: Chinnapong / Shutterstock

A családtagjai vele vannak, már csak pár napja van hátra, így az utolsó órákat együtt akarják tölteni - közölték.

Harwell évek óta küzd az alkoholizmusával és az abból eredő betegségekkel. A rajongók 2021 októberében ijedtek meg igazán, amikor egy koncertjén csatak részegen állt színpadra, káromkodott és fenyegetőzött, kivetkőzött önmagából. 

Harwell az alapító tagja a Smash Mouth együttesnek, akiknek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Walkin' On The Sun, a Why Can't We Be Friends és az All Star. A Shrekben is szerepet kaptak.

Sajnos a siker Harwellt a legrosszabb helyre sodorta, alkohol- és kábítószerfüggő lett. 2013-ban kardiomiopátiát diagnosztizáltak nála, majd Wernicke encephalopathiát. Ez egy neurológiai betegség, amely zavartságot, hipotermiát és járási nehézséget okoz.

Jelenleg a májelégtelenség utolsó szakaszában van, az orvosok már nem adtak neki sok időt.

 

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”