FÜLES

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.10.

Visszatér Korda György és Balázs Klári a képernyőkre

Több ezren vettek részt a hirado.hu közönségszavazásán, így összeállt a Csináljuk a fesztivált! új évadának slágerlistája. A négy héten át tartó voksolás eredményeként mások mellett Kovács Kati, Rúzsa Magdi és Ákos dalaival tér vissza a Duna showműsora.

A Csináljuk a fesztivált! új évada négy hetes szavazással indult: így a közönség dönthetett arról, mely dalokat hallanák viszont a showműsorban. Több ezren válogattak a legjobb magyar slágerek közül, ezzel lehetőséget biztosítva, hogy a műsor végén egy dal elnyerhesse az évszázad magyar slágere címet.

A szavazás lezárultával kialakult a dalok listája: a többi között hallható lesz a 60-as, 70-es évek zenei felhozatalában Kovács Kati Ha legközelebb látlak című legendás dala. A 80-as évek versenydalai között szerepel majd Varga Miklós örök klasszikusa, az Európa, új hangszerelésben. Ákos Ilyenek voltunk című számával a 90-es évekbe repülhetnek majd vissza a nézők, a 2000-es és 2010-es évek slágerei közt pedig Rúzsa Magdi szerelmes száma, az Április is szerepel.

A közmédia showműsora idén is kivételes zenei élményeket ígér, ugyanis az ország legismertebb előadói lépnek majd a színpadra. Rókusfalvy Lili és Fodor Imre élőben jelentették be a Dunán, hogy ezúttal is ők vezetik majd a műsort, majd a Dankó Rádió múlt heti adásában elhangzott, hogy Balázs Klárival és Korda Györggyel a zsűriben folytatódik a Csináljuk a fesztivált!. Hamarosan a többi zsűritagot is megismerhetik, az aktualitásokért érdemes követni a közmédia műsorait és közösségi oldalait.

Csináljuk a fesztivált! – hamarosan a Dunán.

 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”