FÜLES

Szerző K. C.

Létrehozva: 2023.11.23.
Módosítva: 2023.11.23.

Shane Tusup és jegyese babát vár: „Nem terveztük ilyen hamar, ugyanakkor gyönyörű ajándék”

Máris érkezik a baba a boldog szerelmesekhez.

Nagyon gyorsan halad, mondhatni fénysebességgel Shane Tusup és új szerelme, Nagy Viktória Zoé kapcsolata. A párocska idén júniusban kürtölte világgá a szerelmét, majd alig pár hete be is jelentették eljegyzésüket. 

Fotó: Szabolcs László

Mint arról a Ripost is beszámolt, Viki és Shane Tusup a közös munkának köszönhetően találtak egymásra. Az úszóedző bevallása szerint, első látásra beleszeretett a lányba. November 8-án, az eljegyzésük bejelentésekor Tusup még úgy nyilatkozott lépésről lépésre haladnak, nem akarják elsietni a kapcsolatukat. Sőt utalt a gyerekvállalásra is, miszerint nincs rajtuk nyomás, élvezik az együtt töltött időt és a sorsra bízzák gyermekük érkezését. 

Egy hónap sem telt el, de máris részletekbe menően tudott Tusup első gyermeke érkezéséről mesélni a Best magazinnak, amiben egy ultrahangfotót is bemutattak. 

„Nem terveztük ilyen hamar, ugyanakkor a leggyönyörűbb ajándék, amit kaphattunk Vikivel, az az, hogy gyermekünk lesz. Mindketten egykék vagyunk, mindkettőnknek nagyon fontos a szülőkkel való hármas egységünk, amilyen most már nekünk is lesz. Még nem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány, de ha dönthetnék, ideálisabb lenne, ha fiú jönne először. Vinné tovább a családnevemet, és tudna majd vigyázni a kishúgára – mondta a Bestnek boldogan a sztáredző, akit a babavárás kapcsán látott először sírni a menyasszonya. 

„Igazából épp együtt voltunk otthon, amikor megcsináltam a tesztet, de mindketten olyan emberek vagyunk, akiknek mindenről százszázalékos bizonyosság kell, úgyhogy még azon a héten elmentünk a nőgyógyászomhoz. Sosem láttam Shane-t sírni, de amikor kijöttünk a vizsgálóból, végiggördült egy könnycsepp az arcán. Ez persze rám úgy hatott, hogy még jobban elkezdtem zokogni” – tette hozzá jegyese, Viktória. 

Shane azt is elárulta, természetesen már most azon gondolkodik, ha a gyermeke nyitott lesz a sportra, akkor ő biztosan olimpikont fog belőle nevelni. 

 

 

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”

ripost.hu

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”

FÜLES

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár