FÜLES

Szerző B.

Létrehozva: 2023.11.21.

Elfogatóparancsot adtak ki a TV2 sztárja ellen

Megint körözik a Kőgazdag fiatalokban ismertté vált Papaszitát.

Megint elfogatóparancsot adtak ki a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorából ismert Papaszita ellen. A rendőrség honlapja szerint PSG Ogli testőrét kapcsolati erőszak miatt körözik november 20. óta.

Megint körözik a Kőgazdag fiatalokban ismertté vált Papaszitát Fotó: TV2

Mint ismert, egyszer már kereste a rendőrsét Papaszitát, még októberben. Akkor sikkasztás miatt adtak ki elfogatóparancsot ellene. Azt később visszavonták, állítólag "csak" egy be nem fizetett közlekedési bírságról volt szó.

Sziasztok. El is mondom a helyzetet: volt egy lakcímváltozásom három évvel ezelőtt, ekkor keletkezett egy pénzbírságom. Valami közlekedési kihágással, ami 140 ezer forintra emelkedett. Én ezt most reggel el is utaltam a rendőrségre, ezért le is vették a körözést. Nem vagyok körözés alatt. Megkérdeztük, hogy ezt miért sikkasztásnak hívják. Azt mondták, azért, mert az államkasszába én ezt a pénzt nem tettem bele, azaz kivettem

 – fogalmazott akkor Ogli testőre, aki arra kért mindenkit, aki tartozik, hogy mielőbb fizesse be az összeget, nehogy úgy járjon, ahogyan ő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket