FÜLES

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.01.25.

Hosszú Katinka a családbővítésről: „Hogy három lesz, vagy négy, azt meglátjuk”

Hosszú Katinka az anyaságról és családbővítésről vallott.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő. Az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban.

Hosszú Katinka nem az első úszóelnökbe szállt bele
Hosszú Katinka / Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

Katinka és Gelencsér Máté 2019 óta alkotnak egy párt, az eljegyzésükre 2022. januárban került sor, még esküvőjüket, ugyanabban az évben augusztusban meg is tartották. Kislányuk pedig majdnem pontosan egy évvel később érkezett, hiszen tavaly augusztus 6-án jelentette be Hosszú Katinka, hogy megszületett kislánya, Kamília.

A magánéletével kapcsolatban Katinka mindig óvatos volt, amivel kapcsolatban nem sok információt oszt meg a nyilvánossággal. De mivel hamarosan hat hónapos lesz a kislánya, Kamília, így a büszle szülők a Nők Lapja címlapján mutattak meg. Az olimpiai bajnok a fotók mellé egy hosszabb interjút is adott, melyben beszámolt a gyermeke születéséről, illetve az elmúlt hónapok tapasztalatairól.

„Hat héttel a szülés után mentem először uszodába. Bár akkor még etettem, így rendkívül nehezen szakadtam el Kamíliától. Úgy éreztem, egész nap vele kell lennem. Így nem is beszélhetünk naponta ismétlődő hajnali úszóedzésről, tervezett programról, csak alkalomadtán lopott egy-egy óráról. A napjaim képlékeny masszává váltak. Jelen pillanatban sem tudom, hogy holnap milyen edzést tudok beiktatni. Van ugyan egy alapelképzelésem, de lehet, hogy Kamília felrúgja. Hiszen ő a prioritás. Teljes kontroll alatt tart, diktálja a napi ritmust” – jelentette ki a sportoló, aki arra is kitért, hogy hány gyereket szeretne még.

„Szeretnék sok gyereket. Hogy három lesz, vagy négy, azt meglátjuk. Olyan őszinte családot látok, amelynek tagjai a hétköznapi konfliktusok kapcsán is mindig számíthatnak egymásra” – tette hozzá az úszónő.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra

FÜLES

Érik a botrány? Teljesen ki kelt magából Vilmos herceg

FÜLES

Nagy sikert aratott Erdélyben Mága Zoltán - Fotók