Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2024.03.25.

Kiakadtak a rajongók: Lil G egy kézzel a kormányon száguldozott

Egy kézzel fogja a kormányt autóúton, miközben telefonozik. Lil G a rajongók vádjaival néz szembe.

Lil G, azaz civil nevén Laskai Lili kivívta a rajongók dühét legutóbbi Instagram-történetével, ugyanis sokan úgy vélik, az énekesnő rettentően felelőtlenül viselkedett a volán mögött. Nemazalány egykori botrányos zenésztársa teljesen más útra tért, mióta Halastyák Fannival elváltak az útjaik. Ugyan jó irányba fordult az élete, és elkezdett rengeteget foglalkozni magával és az egészségével, azonban úgy tűnik, a KRESZ leckéket kevésbé helyezte előtérbe. Ugyanis nem csak, hogy telefonozik a kormány mögött, de az egészet még meg is örökítette:

Lil G
Lil G a kommentelők keresztűzébe került, mert felelőtlenül vezetett. (Fotó: Instagram)

Lil G egy kézzel fogja a kormányt

Sokat láthattunk már korábban celebeket és sztárokat a kocsijukkal menőzni, miközben a volán mögött ülnek, sőt olyat is láthattunk már, hogy egyenesen a szabályszegést örökítették meg. Ebbe a hibába úgy tűnik a zenész, Lil G is belefutott a minap, amikor is 155 km/h sebességgel hajtva megosztott egy képet, ráadásul úgy, hogy csak egy kézzel fogja a kormányt. Ez minden fajta úton szabálysértésnek számít a magyar szabályok szerint. Nagyon sokan kiakadtak erre…

Lil G a saját szabályszegését videózta. (Fotó: Lil G)

Kiakadtak a rajongók

Nem kis felháborodást keltett a kép, amit a zenész rakott ki, sőt hasonló képen betámadták őt is, mint a többi sztárt, aki felelőtlenül posztolt kocsiból. A rajongók nem kímélték:

Sötétben közlekedve, a kormányt így fogva és még telefonozva is, mit ne mondjak, szeret veszélyesen élni” – írta Redditen a a képet kiszúró kommentelő, amire rengetegen reagáltak.

Én az ilyenektől egy életre elvenném a jogsit aztán járjon távolsági busszal” – írta egy dühös kommentelő, majd sokan mások beleálltak az énekesnőbe.

Szeressen veszélyesen élni olyan dolgokban és helyeken, ahol másnak nem eshet bántódása. Szerintem az ilyen idióták miatt kellene egy mappa, egy büntetési lista, esetleg kötelezném őket kiírni minden platformjukra, hogy károsak, szabályokat sértenek” – fűzte hozzá egy másik ideges hozzászóló.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt