FÜLES

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.12.

Erre senki nem számított: Kulcsár Edina listát kért férjétől

A sztármami elárulta, hogy mit jelentett számára a roma kultúrába való beilleszkedés.

Kulcsár Edina Instagram-oldalán foglalta össze rajongóinak a roma kultúrába való beilleszkedéssel kapcsolatos gondolatait és tapasztalatait. Már rögtön az elején leszögezte, számára csak ember és ember létezik, a bőrszín és a származás nem ad okot a különbségtételre. Férjének azonban fontosak a hagyományok, ami kihat a házasságukra.

Kulcsár Edina és G.w.M
A modell őszintén vallott magánéletéről. (Fotó: Szabolcs László)

Elsőnek ez ijesztőnek tűnt. Listát kértem, hogy mik azok a dolgok, amik egy nővel szemben elvárások, és hogy minek kell megfelelni. De nem kaptam. Cserébe sokat beszélgettünk és sok-sok szituációt elemeztünk, amiken keresztül megtudtam mindent, amit akartam

- részletezte a sztáranyuka. Hozzátette, előtte gyerekként nem volt férfikép, se úgy érzi, G.w.M és ő sikeresen lefektették a boldog és stabil házasság alapköveit.

Egy biztos, hogy most egy olyan családban élek, ahova úgy érzem mindig is tartoztam. Szeretem a szokásainkat és azt a fajta látásmódot, amivel a férjem rendelkezik.

- zárta sorait a celeb.

Kulcsár Edina hosszú bejegyzését a beilleszkedéséről ide kattintva tekintheted meg. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nagy sikert aratott Erdélyben Mága Zoltán - Fotók

FÜLES

Keserédes volt a koronázási évforduló III. Károly számára – Megszólalt a szakértő

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge