FÜLES

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.05.17.
Módosítva: 2024.05.17.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor: „Pár hónapja már kibékültünk”

Erre várt már mindenki. Fantasztikus bejelentést tett Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, Kucsera Gábor és Tápai Szabina tavaly év elején jelentette be, hogy pontot tesznek a házasságuk végére, ugyanis megannyi próbálkozás után sem sikerült megmenteniük a kapcsolatukat. Pedig a pletykák szerint kőkeményen dolgozotak azon, hogy helyrehozzák azt, ami elromlott közöttük.

Kucsera Gábor és Tápai Szabina SZL_88431946
Fotó: Szabolcs László

Az elmúlt hónapokban több pletyka is szárnyra kapott a párossal kapcsolatban, melyekben azt állították, hogy Kucseráék újra együtt vannak. Ezeket azonban Tápai Szabina megcáfolta. Ám alig két hete gyanús fotó látott napvilágot, Rácz Jenő egyik fotóján ugyanis egymás oldalán tűntek fel a háttérben.

Most azonban véget értek a találgatások és Kucsera Gábor tiszta vizet öntött a pohárba magánéletével kapcsolatban Hajdú Péter műsorában. Mint kiderült, már több hónapja ismét egy párt alkot gyermekei anyjával. 

Pár hónapja már kibékültünk, de szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni, illetve biztosan úgy érezni, hogy ezt meg tudtuk oldani 

– fogalmazott.

Kucsera Gábor arról is beszélt, jelnek tekintette, hogy végül nem adták be a papírokat.

Mindig megírtuk a papírokat, de sosem tudtuk beadni. Soha nem tudtuk rászánni magunkat. Könnyű vagdalkozni és egymás fejéhez vágni mindent, de amikor tényleg oda kerül a dolog, megremeg a kéz, pedig már teljesen másban voltunk mind a ketten, elmentünk egymás mellett. A mi kapcsolatunkra mindig az volt a jellemző, hogy sosem akartuk egyszerre, mindig a másik akarta épp jobban

 – mondta.

A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor erről szóló teljes része pénteken 19 órától érhető el a Frizbi TV YouTube-csatornán.

 

origo.hu

Újabb borzalmas lépés az atomháború felé: itt a NATO-fenyegetés, és itt az azonnali orosz válasz

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

vg.hu

Megvan, hol csaphat le először az orosz atomütőerő

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

vg.hu

Békemenet 2024: ez lesz minden idők legnagyobb ilyen megmozdulása

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

travelo.hu

Kinyitott az ország egyik legmenőbb élményfürdője

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fontos döntést hozott meg a nagybeteg Katalin hercegné

FÜLES

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbe markoló