Létrehozva: 2015.10.28.

Megint több migráns gyerek fulladt vízbe a görög partoknál

Több migráns gyerek is vízbe fulladt szerdán két görög sziget közelében. Mindannyian Törökországból indultak rozoga hajókon, és az egyre rosszabb idõjárás sem tartotta vissza az életveszélyes úttól felnõtt kísérõiket.

A görög parti őrség jelentése szerint Számosz szigeténél egy bárka 51 utasát sikerült kimenteni, de egy férfi és két gyerek vízbe fulladt.


    Egy másik hajó utasai közül - ugyancsak Számosz mellett - egy ötéves lány veszett a tengerbe.


    Leszbosz partjainak közelében egy hétéves fiú fulladt vízbe. Ugyanannak a szerencsétlenül járt bárkának az utasai közül egy 12 hónapos lányt válságos állapotban szállítottak kórházba.


    Görögország a fő európai belépési pontja a Közel-Keletről és Afrikából a jobb jövő reményében Nyugat-Európába tartóknak, az idén már több mint félmillióan érkeztek a mediterrán országba.- írja az MTI.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

metropol.hu

Titkos megállapodás: botrányosan pazarló testületet tervez a XV. kerületi baloldal?

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Hszi Csin-pinget különleges ajándékkal lepték meg

POLITIK

Bajnai embere Budapesten a közművek élén is

POLITIK

Amerika ezért hagy fel az izraeli fegyverszállítással

POLITIK

Kína hazánk EU-n kívül legfontosabb gazdasági partnere

POLITIK

Magyar Pétert kinevették, ostobaságokat állít