Létrehozva: 2016.01.06.

Így lesz magasabb a baba IQ-ja. Kulcsszerepben az apukák!

Bízd az apjára a kisgyereket, ha azt szeretnéd, hogy okos és sikeres felnõtt legyen! Ez lehetne az összefoglalója a Newcastle Egyetem pszichológusainak 11 ezres mintán alapuló felmérésének.

A tudósok 1958-ban született brit csecsemőket vontak be a több éven át tartó kutatásba, és időről időre mérték a gyerekek IQ-jának alakulását. A vizsgálat a résztvevők 42 éves korában zárult, amikor már jól látszott, hogy felnőttként ki milyen karriert ért el.

Az eredményekből kiderült, hogy azokból a gyerekekből lettek sikeresebb felnőttek, akiknek neveléséből az édesapa már csecsemőkorukban aktívan kivette a részét.

A megkérdezéses felmérésekben az édesanyáknak el kellett mondaniuk, hogy az apák átlagosan mennyi időt töltöttek el gyerekeikkel játékkal, tanulással, kirándulással. Nem a ténylegesen együtt töltött órák számítottak, hanem az előbbiek szerinti minőségi idő mértéke. Az Evolution and Human Behaviour című folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatásvezető, dr. Daniel Nettle részletes statisztikákkal dokumentálta, hogy azokból a gyerekekből, akik gondoskodó apai figyelemben részesültek, magasabb IQ-jú és sikeresebb felnőttek lettek.

Szóval, kispapák, irány a babaszoba!

 

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson