Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.01.13.

Levágott disznófejekkel tiltakoznak egy épülő iszlám mecsetnél!

Disznófejeket és disznóvért helyeztek el ismeretlen elkövetõk szerdára virradóra a Ljubljanában épülõ iszlám kulturális központ mellett, ahol az ország elsõ mecsete fog állni.

Szerző Brenner Balázs

A szlovén hatóságok ismeretlen tettesek ellen indítottak nyomozást, bűncselekmény vádjával, erőszakra való felbujtásnak minősülő vallási gyűlöletkeltéssel szemben, amely két év börtönbüntetéssel sújtható Szlovéniában, ugyanis szerdára virradóra

levágott disznófejeket és disznóvért helyeztek el

az épülő iszlám kulturális központ és mecset mellett Ljubljanában.

A szlovén iszlám közösség közleményben ítélte el a kisebbségi vallási közösség elleni támadást, és felkérte a többi vallási közösséget, beleértve a katolikus és ortodox egyházat is, hogy határozottan marasztalják el az említett cselekedetet.

Az iszlám közösség ugyanakkor élesen kritizálta a Reporter című szlovén lapban korábban megjelent iszlámellenes írásokat is, amelyekben az újság Európa iszlamizációjának a veszélyeire figyelmeztetett, és ezt összefüggésbe hozta a ljubljanai mecset építésével.

Korábban a hollandiai Enschedeben tettek ki a disznófejeket a város határához, ezzel fejezték ki tiltakozásukat a helyiek az érkező migránsokkal szemben.

 

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

ripost.hu

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Hatalmas offenzívára készülnek az oroszok

POLITIK

Miért akarnak a nyugat-európaiak Ukrajnában meghalni?

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár