Létrehozva: 2016.07.16.

Az Iszlám Állam vállalta a nizzai terrortámadás elkövetését!

Az Iszlám Állam vállalta a csütörtöki 84 halálos áldozattal és 202 sebesülttel járó nizzai terrortámadás elkövetését - közölte szombaton a dzsihadista szervezethez köthetõ Amaq hírügynökség.

A francia hatóságok szerint az elkövető, a 31 éves, Franciaországban élő tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlel szándékosan hajtott bele Nizzában csütörtök este egy bérelt kamionnal a francia nemzeti ünnepen a tűzijátékot néző tömegbe.

Az az ember, aki a nizzai gázolásos műveletet végrehajtotta, az Iszlám Állam egyik katonája volt

- jelentette a hírügynökség.

"Õ hajtotta végre a műveletet, válaszul a felhívásokra, hogy célba kell venni azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részei az Iszlám Állam ellen harcoló koalíciónak" - olvasható a közleményben.

Az AFP francia hírügynökség bírósági forrásra hivatkozva szombaton azt jelentette, hogy újabb négy embert vettek őrizetbe Franciaországban a tunéziai merénylő környezetéből. A férfi volt felesége, akit pénteken vettek őrizetbe, továbbra is őrizetben van.

A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy a tömegbe gázoló kamion sofőrje egyedül cselekedett, vagy voltak segítői, s hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges iszlamistákkal. Az őrizetbe vételek Nizza két különböző helyszínén történtek. A Reuters tudósítója szerint mintegy negyven kommandós ütött rajta egy lakáson Nizzában, a központi pályaudvartól északra, ahol az egyik férfit elfogták.

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját