Létrehozva: 2017.10.26.

Ez nagyon durva: Tömeggyilkost kapcsoltak le a magyar rendőrök Bólynál

A hetvenszeres gyilkost Bólynál fogták el az erdõben, miután az osztrák hatóságok riadóztatták magyar kollégáikat. A pakisztáni mészáros migránsok között próbált elvegyülni.

Elfogtak kedden Magyarországon egy hetvenszeres gyilkosságért körözött pakisztáni állampolgárt a magyar hatóságok, osztrák kollégáik közreműködésével - közölte szerdán az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BK).

A magyar hatóságok a Baranya megyei Bólynál az erdőben a horvát-szerb-magyar hármas határ mentén elfogtak 42 illegális bevándorlót - írja a police.hu.

Közöttük rejtőzött A. Z. 35 éves pakisztáni állampolgár is, aki ellen emberölés elkövetése miatt Pakisztán adott ki nemzetközi elfogatóparancsot.

A pakisztáni rendőrség körözési listáján az első helyen szerepelt a férfi, akit csak úgy ismernek, hogy a "pakisztáni mészáros."

Õt azonnal letartóztatták az Interpol-körözés miatt.

Azzal vádolják, hogy mintegy 70 embert gyilkolt meg fizetség ellenében Pakisztánban. A bérgyilkosságok egyéb részleteiről az osztrák hatóságoknak nincsenek értesüléseik.

Osztrák nyomozók informátorokra támaszkodva derítették ki, hogy embercsempészek segítségével Ausztriába akart jutni. Az osztrák hatóságok a BK Embercsempészet és Kereskedelem Hivatalának szakértőivel értesítették magyar kollégáikat. "Nagyon gyorsan kellett  intézkedni" - hangsúlyozta Vincenz Kriegs-Au, a BK szóvivője szerdán.

A férfi Pakisztánnak történő kiadatásáról a következő napokban hoznak döntést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson