Létrehozva: 2017.10.31.

Megnéztük, mire elég a kerítés: ez történik most a Hős utcában

Betonfalakat és kerítést húztak a budapesti Hõs utcai drogos gettó két háztömbje köré, de a drogosok láthatólag még mindig itt vannak. A közbiztonság viszont, hála a hatalmas rendõri jelenlétnek, javult a szeptemberi brutális helyzet óta. Újra a budapesti, X. kerületi Hõs utcában jártunk.

Közel sem olyan kihalt a környék a hírhedt két Hős utcai lakótömb körül, mint szeptemberben. Akkor óriási vihart kavart, hogy zombiként ténfergő, néha agresszív drogosok árasztották el a környéket, és az 1-es villamos megállóit is. Most viszont van átmenő forgalom is, amióta a rendőrség jobban figyel a környékre. Már az 1-es villamos megállójában is rendőrök posztolnak, ahogyan a házak mellett is folyamatosan járőröznek.

Kerítéssel vették körbe a gettót

Kőbánya önkormányzata két hete kerítést és betonterelőket is épített a két háztömb köré. Ezektől azt remélik, legalább autóval nem tudnak majd behajtani azok, akik ide hordták a szemetüket.

Az óriási halmokat is eltakarították, így sokkal kevesebb a szemét, mint egy hónapja – ám sok lakó továbbra is kihajítja a folyosóról, amire épp nincs szüksége...

A gettóban sajnos még mindig könnyű hozzájutni a drogokhoz. Most a vegyszerekkel, például gombaölő szerrel átitatott dohány a legnépszerűbb.

A bűnözők megfenyegették a lakókat

A lakók nem szívesen beszélnek a helyzetről, sem a kerítésről. Azt mondják, az utóbbi időben megfenyegették azokat, akik megszólaltak. Azt viszont megtudtuk, a lakóknak kell majd kifizetni a kerítés költségeit, de egyelőre rejtély, miből rendezik majd a számlát, hiszen még mindig óriási a tartozásuk a szolgáltatók felé.

Munkatársunk a helyszínen két drogosba is belebotlott. Részletes beszámolónkat a Ripost napilap keddi számában közöljük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a magyar sport legendás alakja

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Undorító, mi mászott ki a boltban vett tojásból: ezután mi is egyenként törjük fel a tojásokat

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet