Létrehozva: 2018.05.25.

Orbán Viktor: Új szabályokat kell alkotni Magyarország védelméhez

Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni Magyarországot az illegális bevándorlással szemben, új szabályokat kell alkotunk, amely a Brüsszelbõl érkezõ támadásokat is képes kivédeni - mondta Orbán Viktor a Stop Soros törvénycsomag kapcsán a közrádiónak adott pénteki interjújában.

A  Stop Soros törvénycsomagot a kormány már megtárgyalta és a jövő héten kerül az Országgyűlés elé.  A migráció elleni védekezés miatt van szükség az Alaptörvény módosítására is – fogalmazott a kormányfő. Ahhoz ugyanis, hogy meg lehessen védeni Magyarországot, még egyértelműbb szabályokra van szükség – magyarázta.

Hozzátette: nem a migránsokkal, hanem a migrációval mint társadalmi jelenséggel van gond. Akik megszervezik, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, ezért meg kell azt akadályozni – tette egyértelművé.

„A migránsokkal együttérzünk, de tudnunk kell, hogy nemcsak hogy elbarangolnak országokon át, de segítséget kapnak, útjukat szervezik, jogi és pénzügyi segítséget kapnak és a magyar hatóságok előtt is képviselik őket. Brüsszelben azt mondják, hogy ez emberi jogi kérdés, mi magyarok azt, hogy ez nemzetbiztonsági”

– fogalmazott.

Idén és jövőre is lesz nyugdíjprémium

Orbán Viktor a jövő évi költségvetésről elmondta, a korábbi gyakorlatnak megfelelően még a gazdasági év első felében megalkotják a büdzsét, amely 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol.

Elmondta azt is, a nyugdíjemelésen túl nyugdíjprémiumra is van lehetőség a 2019-es költségvetésben a négy százalékos gazdasági bővülésnek köszönhetően.

Folytatódnak az adócsökkentések, a hatéves bérmegállapodás értelmében jövőre 2 százalékponttal csökkennek a munkavállalók terhei. A kétgyermekes családok adókedvezménye havi 40 ezer forintra emelkedik – sorolta.

Konzultáció lesz a gyermekvállalásról

Orbán Viktor közölte azt is, hogy a kormány családpolitikai akciótervet fog meghirdetni, amelyet megelőz majd egy nemzeti konzultáció a gyermekvállalásról és a gyermeknevelésről. Alapvetően a nők véleményére lesznek kíváncsiak – tette hozzá.

Mint mondta, 2030-ig szeretnék elérni, hogy a magyar nép képes legyen reprodukálni magát, vagyis annyi gyerek szülessen, ahányan eltávoznak.

Négy évre szól a mandátum

A kormányfő beszélt a beiktatási beszédéről is, amikor 2030-ig szóló terveket vázolt fel.

„Próbáltam precízen fogalmazni, ez nem mindenkit zavart meg, természetesen a mandátum négy évre szól, felelősséget vállalni a következő négy évért tudok, de nem lehet elvégezni, hogy ne illesztenénk be hosszú távú tervekbe. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy 2030-ig szeretnék miniszterelnök lenni, de ez nem így van, Magyarországon demokrácia van” – fogalmazott.

A liberális demokráciát értékelve úgy fogalmazott: ezeknek az eszméknek a jegyében nem lehet eredményes politikát folytatni a gyakorlati világban. „Nem véd meg a migrációval szemben, mert azt támogatja, nem erősíti a családokat, ennek is eredménye, hogy demográfiai hanyatlásban élünk” – mondta, hozzátéve, hogy ezekre megoldást kínál a keresztény demokrácia.

Újabb nyomásgyakorlás

A kormányfő a Human Rights Watch felvetésére, mely szerint ki kellene zárni az Európai Néppárt sorai közül a Fideszt, úgy fogalmazott: „ez érdekes dolog, ilyet még én sem láttam”. A felvetést nyomásgyakorlásnak nevezte.

Soros György arra használja a pénzét, hogy befolyásolja az európai politikát, hogy a magyaroknak rossz legyen – vélte a kormányfő.

origo.hu

Újabb fordulat a háborúban: letarolták az oroszok Ukrajnát

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

life.hu

Selena Gomez így reagált a hírre, hogy érkezik az első Bieber-baby

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

mandiner.hu

Csípős mémmel szúrt oda Hont András Magyar Péternek és Nagy Ervinnek

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

travelo.hu

Három évtizeddel ezelőtt szerettek egymásba, most együtt vezetnek repülőgépeket

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Karácsony elárasztotta korrupcióval Budapestet

POLITIK

Már nem orosz-ukrán háborúról, világháborúról beszélnek

POLITIK

Elárasztják Ametikát a migránsok, Biden szó nélkül tűri

POLITIK

Mire épülnek a kínai-magyar kapcsolatok?

POLITIK

Az illegális migráció a biztonságunkat veszélyeztető kérdés