Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.08.

Orbán Viktor: Magyarország felkészült a válságra

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában elmondta, hogy a stabil költségvetés megvédi az országot.

A működést tekintve a 2019-es egy „nullás” költségvetés, az állam működésére annyit költünk, mint amennyi pénzünk van, az 1,8 százalékos hiány a jövőbeli beruházásokra vonatkozik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő elmondta: azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy masszív legyen a költségvetés, mert előfordulhat, hogy gazdasági válság következik, akkor pedig ne legyen szükség megszorításokra.

Kereskedelmi háború bontakozik ki a világban, az Egyesült Államok az Európai Unióval szemben is megnyitott egy ilyen küzdelmet. Felhők gyülekeznek az égen, amelyek szerencsétlen módon rendeződnek el, ebből születhet válság – idézte Orbán Viktort a Híradó.hu.

"Most olyan költségvetést csináltunk, ami az emberek érdekeit szolgálja" – tette hozzá.

Az alkotmánymódosítással kapcsolatban elmondta: az alaptörvény módosítása kimondja, hogy idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos, az illegális migráció szervezése Magyarország területén pedig bűncselekmény.

Hozzátette, hogy népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens „tönkretételével”.

A kormányfő közölte: nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő „hadseregével” szemben, ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, a motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy más néppel, akkor Európa élhetőbb lesz. Azonban „mi nem akarunk összekeveredni másokkal” – jelentette ki Orbán Viktor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Ilyenkor a legjobb a virágos udvarokkal teli Córdobában lenni

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú