Létrehozva: 2018.06.30.

Támad a szekta! Megszereztük a szcientológusok görög dossziéját

Az elsõ leleplezõ dokumentumokra még 1995-ben bukkant a görög rendõrség. Ezek segítségével betekinthettek a szervezet titkosszolgálata, az OSA mûködésébe.

A szcientológia magvait maga a szekta alapítja, L. Ron Hubbard vetette meg Görögországban. 1968-ban Korfu szigetén személyesen hozott létre egy filozófiai iskolának álcázott szcientológus fedőszervezetet: a Sea Org tagjai az amerikai tengerészgyalogság egyenruháját másoló formaruhát hordanak rendfokozatokkal.

A Sea Orgot azzal vádolták meg a görögök, hogy ez a CIA fedőszervezete, ezért kiutasították őket az országból.

 

Azt is letagadták, hogy vallás lenne

Pedig sok mindennel próbálkoztak, még azt is próbálták letagadni, hogy ők egy vallási szekta lennének. A Görög Ortodox Egyház Szent Szinódusának címzett levelükben azt írták, hogy a szcientológia nem vallás, önmagukat görög ortodox kereszténynek tartják.

Persze ennek praktikus okai voltak, melyek a görög törvényekben keresendőek, miszerint a szcientológia nem felelt meg azon egyszerű kritériumoknak, miszerint csak az lehet bevett vallás, aminek nyilvánosak az elvei, nyíltan tanítják azokat, szertartásai pedig szabadon látogathatóak.

 

Beépültek a kormányzati szervekbe

A nyomozók által megszerzett iratokból nyilvánvalóvá vált, hogy a szcientológusok központi utasítást kaptak arra, hogy épüljenek be a görög kormányzati szervekbe, alakítsanak ki kapcsolatokat kormányzati szereplőkkel, hogy előre jelezni tudjak, ha a görög állam bármiféle módosítást, netán szigorítást akar bevezetni a vallási szervezetekkel kapcsolatban.

Több újságirót is megnyertek ügyüknek, akiknek a segítségével terjeszthették propagandaanyagaikat, illetve segítségükkel megszerezték a görög hírszerzés által készített jelentést a szektákról és az azokkal kapcsolatos intézkedéseket. Az iratokat Görögország lejáratására akarták felhasználni.

 

„Fenyegetés a nemzetbiztonságra”

Az ügyel megbízott görög államügyész kijelentette:

„Ez kémkedés. Fenyegetést jelent a nemzet biztonságára."

A lefoglalt iratokból kiderült, hogy a görög szcientológusok politikusokról, a gazdasági élet fontos szereplőiről, hírességekrő1, sajtómunkásokról és másokról, összesen mintegy 2500 főről gyűjtöttek adatokat. A dossziékból kiderült, hogy volt olyan ,,célszemélyük", akit 24 órás megfigyelés alatt tartottak, köztük politikusokat, de megtalálták az iratok között a görög légierő egyik bázisának szigorúan titkos minősítésű térképét is.

A razziát követően az amerikai anyaszervezet egy speciálisan képzett csoportot küldött Görögországba a ,,helyzet kezelésére". Feladatuk volt többek között, hogy építsenek ki egy kapcsolatrendszert a görög papság körében, mérjék fel közöttük a Szent Szinódus tagjainak támogatottságát, illetve egy PR kampányba kellett kezdeniük, amelynek részeként hetente egyszer közparkot takarítottak, hogy jó sajtójuk legyen.

 

Kémkedtek görög közszereplők után

A görög hatóságok végül a szervezet 15 munkatársa ellen emeltek vádat, amiért titkosszolgálati eszközökkel tartottak megfigyelés alatt görög közszereplőket. A fellebbviteli bíróság 1999-es ítélete, amely feloszlatta a valláslapító Hubbard által létrehozott fedőszervet, így fogalmazott:

 

,,A vádlottak összehangolt és szisztematikus módon gyűjtöttek információkat közszereplők,

politikusok, bírók, újságírók megfigyelésével azok magánéleti, társasági, szakmai és nyilvános

tevékenységéről, valamint filozófiai, vallási és politikai nézeteiről. Ezzel megsértették azok jó hírnevéhez, becsületéhez és magánéletéhez való jogait."

 

 

Idehaza is hasonló módszerekkel próbálkoznak

Amikor több hatóság is vizsgálatot indított a magyar szcientológusok ellen, házkutatásokra került sor, rengeteg iratukat lefoglalták,

az amerikai központ Magyarországra is válságkezelő kommandót küldött. Nálunk is igyekeznek karitatív szervezetnek láttatni magukat, Budapesten is takarítottak parkot a Népszigeten.

A kommandó utasításainak megfelelően szokásos módszereikkel próbálják támadni, ellehetetleníteni, megijeszteni az ellenük fellépőket.

Péterfalvi Attilát, a vizsgálatokat megindító adatvédelmi biztost megpróbálják elfogultnak beállítani, de támadják az ügyükben felkért szakértőket is, sőt az őket leleplező médiát is.

Mindeközben különböző orgánumokban próbálkoznak megtévesztő cikkek megjelentetésével is, sőt médiavásárlásokat is terveznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet