Létrehozva: 2019.01.22.

Botrány! Sneider Tamás szerint jobb a muszlim, mint a zsidó

Újabb bizonyíték került elõ, miszerint a Jobbik elnöke antiszemita kijelentést tett. Egy elfeledett hangfelvételen hallható, hogy Sneider Tamás szerint ha valaki a muszlim hitbe tér be, még mindig jobb, mintha zsidó lenne.

Nagy botrányt kavart a napokban az a Hír TV birtokába jutott felvétel, amelyen

Sneider Tamás, a Jobbik elnökének lakodalmán az ifjú ara náci karlendítéssel pózol.

A botrányt Sneider azzal próbálta kimagyarázni, hogy csak szórakoztak és poénkodtak.

Azonban most olyan bizonyítékra bukkantunk, amely szerint Sneider nem csak a buli hevében tesz megrökönyödést keltő kijelentéseket. A vigyázó blog még 2015-ben jelentette meg azt a hangfelvételt, amelynek első percében Sneider Tamás azt mondja:

„Áttért muzulmán hitre, hát szíve joga, sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át.”

Ezt azzal kapcsolatban jelenti ki Sneider, hogy Dér Zsolt délszláv háborús veterán, a Betyársereg tagja akkoriban tért át muzulmán hitre. Erről kérdezték a Jobbik mostani elnökét, aki szerint ez jobb forgatókönyv, mintha Dér zsidó lenne.

Ez azért is különösen pikáns, mert

Szávay István jobbikos képviselőről nemrég szivárgott ki egy hangfelvétel, melyen egy zsidó nő megverésével dicsekedett

a párt 2018. májusi kongresszusán.

A felvétel arról is emlékezetes, hogy ebben a hanganyagban ismeri el Sneider, hogy a Jobbik néppártosodása csupán álca:

„Mikor arról beszélek, hogy hogyan kell kommunikálnunk, akkor megint itt vannak az idősek. Nélkülük szavazás már nem is lehet, mert olyan kevés a középkorosztály meg a fiatal, meg kevesebben mennek el a fiatalok szavazni, hogy már önmagában a nyugdíjas korosztály tudna kormányt alakítani. Nos ahhoz, hogy őket megszólítsd, ahhoz neked egy kedves, aranyos gyereknek kell lenni...”

Sneider Tamásnak egyébként a múltja sem makulátlan, közismert tény, hogy Roy néven a kilencvenes években az egri skinhead mozgalom központi figurája volt.

Fiai ellen pedig közösség tagjai elleni erőszak vádjával jelenleg is büntetőeljárás folyik.

origo.hu

Zelenszkij parancsnoka: Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

vg.hu

Mágneses vihar: Ausztriától Kínáig észlelték a sarki fényt – szombat este is érdemes lesz az égre nézni

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás

POLITIK

Karácsony ki akarja tiltani a 10 évnél idősebb kocsikat Pestről