Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2019.02.05.

Igazságot követel Devecser polgármestere

Igazságtalannak, aránytalannak és méltánytalannak nevezte a vörösiszapper megismételt elsõfokú eljárásában a Gyõri Törvényszéken hozott hétfõi ítéletet Devecser polgármestere.

Ferenczi Gábor keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy "az igazság teljes feltárása érdekében" a Mi Hazánk parlamenti képviselői csoportján keresztül

kezdeményezi a Mal Zrt. privatizációs szerződésének felülvizsgálatát,

valamint a katasztrófa előidézésével kapcsolatos szakértői anyagok bekérését.

Ferenczi Gábor szerint:

"a nyolc éve húzódó per az emberek igazságszolgáltatásba vetett bizalmát rendítette meg,

hiszen a hétfői ítélettel nem állt helyre a társadalom igazságérzete."

A bíróság B. Zoltán elsőrendű vádlottat, a Mal Zrt. volt vezérigazgatóját két év hat hónap, D. József másodrendű vádlottat, volt műszaki vezérigazgató-helyettest pedig két év fogházra ítélte gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. Hat vádlott felfüggesztett szabadságvesztést,egy pénzbüntetést, egy megrovást kapott, öt embert pedig minden vádpont alól felmentett a törvényszék.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, a katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

origo.hu

Változott a földtörvény, ez sokakat érinthet

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Magyar Péter migrációpárti képviselőt küldene Brüsszelbe

POLITIK

Hszi Csin-pinget különleges ajándékkal lepték meg

POLITIK

Bajnai embere Budapesten a közművek élén is

POLITIK

Amerika ezért hagy fel az izraeli fegyverszállítással

POLITIK

Kína hazánk EU-n kívül legfontosabb gazdasági partnere