Létrehozva: 2019.02.06.

Végül csak lemondott Szávay és Staudt

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán kiadta a Szávay István és Staudt Gábor lemondása miatt megüresedett országgyûlési képviselõi mandátumokat, Csányi Tamás és Bencsik János a határozatok jogerõre emelkedése után teheti le képviselõi esküjét.

Szávay István és Staudt Gábor a 2018-as országgyűlési választáson a Jobbik országos listájáról jutott a parlamentbe. A két politikus január 31-ei hatállyal mondott le mandátumáról, bár nem érthető, miért vártak ezzel mostanáig.

Staudt Gábor december közepén jelentette be, hogy "nyomós magánéleti indokai alapján" a tavaszi ülésszaktól nem tudja ellátni országgyűlési képviselői feladatait.

Eközben a most már volt képviselő ellen milliárdos áfa-csalás gyanújával nyomoznak.

Szávay István december elején közölte, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, miután a Hír TV egy videoriportot hozott nyilvánosságra arról, hogy a képviselő a Jobbik egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította:

az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, mert az azt mondta, hogy nácibűz van.

A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, csak viccelt.

A jogszabály szerint listás mandátum esetén a jelölő szervezet nevezheti meg, kinek kéri kiadni a megüresedett mandátumot az országos lista jelöltjei közül, ennek hiányában a mandátumot a listán soron következő jelölt szerzi meg.

A Jobbik azt kérte,

Staudt Gábor mandátumát az országos lista 35. helyén szereplő Csányi Tamásnak, Szávay István mandátumát pedig az országos lista 50. helyén szereplő Bencsik Jánosnak adja ki az NVB.    

Mivel a bejelentések megfeleltek a törvényi feltételeknek, az NVB kiadta a mandátumot Csányi Tamásnak és Bencsik Jánosnak.

A határozatok jogerőre emelkedését követően Bencsik János és Csányi Tamás leteheti képviselői esküjét és beülhet az Országgyűlésbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek