Létrehozva: 2019.04.01.

Bicskanyitogató huligánok a Jobbikban

Mint arról az Origo.hu beszámolt, birtokukba került a Jobbik 2012. november 7.-i ülésének hanganyaga. Az eddig közölt részletek után most Szilágyi György és Egyed Zsolt "gondolatait" tolmácsolta a hírportál.

A hírportál cikkében ez olvasható:

2012 környékén a Szegedi Csanád-ügy borzolta a kedélyeket a párton belül, vészjóslóan felmerült a szétesés lehetősége. Szegedi esete meglehetősen komoly dilemma elé állította a párt vezetését.

A döntés nem volt egyszerű, ha azt állítják, hogy nem a zsidó származása miatt szabadultak meg Szegeditől, az a párt radikális szavazótáborának lett volna egy erős üzenet, ha viszont ennek ellenkezőjét hangoztatják a nyilvánosságban, akkor

abból minden bizonnyal komoly nemzetközi botrány lett volna.

A pártvezetés az előbbi megoldás mellett döntött, amivel a szervezeten belüli radikális szárny elégedetlenségét váltotta ki.

Ennek jegyében Lenhardt Balázs, ex-képviselő engedély nélküli akciózásba kezdett, amiért ügyét éppen ezen, a Vona Gábor által összehívott frakcióülésen tárgyalták meg.

Sorra hangzottak el vállalhatatlanabbnál vállalhatatlanabb zsidózások,

gyakorlatilag olyan hangulat uralkodott a pártmegbeszélésen, mint a negyvenes évek nyilaspárti rendezvényein.

Szilágyi György is a pártja egységét féltő politikusok közé tartozott, hosszú monológjában a szervezet egyben tartása és a kezelhetetlen politikusok kiebrudalása mellett érvelt. Felszólalása során azzal dicsekedett, hogy életének túlnyomó részét ferencvárosi huligánként élte le az azóta felbomlott kettes szektorban, így tisztában van azzal, hogyan kell egyben tartani egy társaságot.

Életem túlnyomó részét huligánként éltem le, és mindig ebből hozom a példákat. A kettes szektor '91-től közel '98-ig egyeduralkodó volt ebben az országban. Azon a területen mindenkivel felvette a harcot, és mindenkit leigázott, sőt Európában is  

- fogalmazott a pártvezetés védelmére kelve a politikai karrierjét a Magyar Igazság és Élet Pártjában (MIÉP) kezdő politikus.

Szerinte a huligánok ugyan "különálló és nagyon kemény személyiségek" voltak, mégis összetartottak azért, mert "volt egy vezetőjük, akit elfogadtak maguknak". A Jobbik huligánügyi szakértője (ha már volt zsidóügyi szakértő) három okot sorolt fel, hogyan lehetett ebből a közösségből kikerülni.

"Az egyik az volt, ha valaki egy harcnál elfutott... A másik, hogy valaki olyan egyéni akciókba kezdett, mondjuk egy-két-három-négy-öt ember, amivel kockáztatta a kettes szektornak a közösen kivívott érdemét... A harmadik pedig az volt, amikor konfliktusa támadt az illetőnek a kettes szektor vezetőjével. ...Ebből a társaságból annak az embernek távoznia kellett, mert az egység így maradt meg."

Szilágyi azt is elmesélte, hogy miért bomlott fel a kettes szektor: azért, mert a vezetőjüknek nem volt kellő ereje, hogy a különböző huligánklikkekkel harcoljon. "Nem szeretném egyébként, ha a Jobbik eljutna ide".

Szilágyi mellett Egyed Zsolt, a párt akkori parlamenti képviselője is besorolt a minősíthetetlen mondatokat tevő jobbikos politikusok közé.

A Jobbik borsodi politikusa erősen antiszemita felhanggal arról beszélt, hogy kinyílik a zsebében a bicska, és felforr a vére, amikor Szegedi Csanád és Köves Slomó esetére gondol.

"Csanád elkezdte ezt a menetelését ugye „Slamóhoz", aztán meg ez az Izraellel kapcsolatos kijelentése. (A kijelentés így hangzott: Minden vitában csupán a tisztelet hangján szabad szólnunk, amely Izraellel kapcsolatos.)

Ugyanúgy kinyílt a bicska a zsebemben, mint bárki másnak.

Forrnak bennem az indulatok, de nekem, úgy gondolom, hogy a képviselői munka mellett az az elsődleges feladatom, hogy a pártot építsem" - vallott színt Egyed Zsolt, aki legutóbb 22 szavazatot kapott a sajószentpéteri időközi választáson.

A teljes írás itt olvasható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is