Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.25.

Soltész Miklós: Óriási baj van Gyurcsány fejében

Ha Gyurcsány Ferenc meg akarja tiltani, hogy valaki imádkozhasson a hazáért, másokért, a nemzetért és az ország vezetőiért, akkor óriási nagy baj van a fejében – mondta a Magyar Hírlapnak Soltész Miklós egyházügyi államtitkár.

Blaszfémiának gondolom! – így kommentálta Gyurcsány Ferenc az ATV-ben azt, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár több száz gyermeket vitt el az Országházba, ahol azok a kereszténység megmaradásáért és a nemzetért imádkoztak.

A DK elnöke a műsorban azt mondta, hogy bár a hit nagyszerű dolog lehet sokak életében, de annak megvallása, gyakorlása szerinte csak magánügy lehet. A DK vezetője azt is kihangsúlyozta, hogy nagyon jó dolognak tartja azt, hogy az egyház és az állam különvált egymástól. Ennek az országnak a bajait nem imádsággal kell megoldani, hanem jó kormányzással – fogalmazott a bukott miniszterelnök.

Soltész Miklós elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar történelmi múltat és az ezeréves keresztény hagyományt semmibe vevő DK-elnök most úgy csinál, mintha elfelejtette volna, hogy ma Magyarországon senki senkit sem kötelez semmire vallásában vagy hitében, de mindenki számára adott a lehetőség, hogy megélje a kereszténységet szabad akaratából. Azok a gyermekek, akik felnőttekkel együtt ott voltak a parlamenti találkozón, azok mind hívő keresztények voltak.

Az államtitkár szerint ha Gyurcsány meg akarja tiltani, hogy ők imádkozhassanak a hazáért, a nemzetért és az ország vezetőiért, akkor óriási nagy baj van a fejében.

Soltész Miklós ugyanakkor azt is elmondta, hogy hívő emberek vallásos meggyőződésének az elítélése helyett a saját korábbi közlése szerint rendszeresen bérmálkozó Gyurcsány Ferencnek inkább arról kellene számot adnia, hogy politikusként miért lépett és lép fel a mai napig a magyar haza és nemzet ellen. Hiszen 2006-ban szemeket lövetett ki, és folyamatosan a magyar érdekek ellen szervezkedik Brüsszelben, de emellett a hatalom megszerzése érdekében gátlástalanul képes összeállni az antiszemita és a cigányság ellen gyűlöletet szító Jobbikkal is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér

POLITIK

Kijev kirobbanthatja a III. világháborút

POLITIK

Karácsony-káosz, ezt kapták öt év alatt a budapestiek