Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.02.

A baloldaliak egymást buktatják le, ez náluk szokás

Megszokott megoldás a baloldalon, hogy a politikusok felveszik egymás hangját és a belső beszélgetéseket, majd azokat a nyilvánosság elé tárják – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatornán.

 

Farkas Örs szerint a titokban egymásról készített hangfelvételek nyilvánosságra hozatala egyáltalán nem idegen az ellenzéki pártoktól, hiszen a Jobbiknál tavaly ugyanezt néztük végig. Folyamatosan jöttek ki a hangfelvételek, sőt esküvőn készült videót hozott ki onnan egy egykori jobbikos szereplő. A politikai szakértő felidézte az LMP ominózus verekedős elnökségi ülését is, ahol egymásnak estek az politikusok, majd hozzátette: Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédnél tanulta meg, hogyan néz ki a politikai kultúra a baloldalon, és most úgy látjuk, a Párbeszéd sem különb ebben.

A politikai szakértő hangsúlyozta, ez esetben sem történt más, mint hogy Karácsony Gergely valamelyik párttársa rögzítette és kiadta az ominózus hangfelvételt.

Farkas Örs szerint teljesen egyértelmű, hogy Karácsony Gergely titkol valamit. Először a Fideszt gyanúsította meg a felvétel készítésével, majd titkosszolgálati eszközöket is emlegetett, de amint Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke „tisztázta” a felvétel körülményeit, azonnal elkezdett javulni Karácsony Gergely emlékezete is – fogalmazott az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Így fékezné meg Ausztria a tömeges bevándorlást

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér