Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.07.

MAGOSZ: A saját piacainkon veretnek agyon minket

Nem lehet egy év alatt felkészülni az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára, amit az új környezetvédelmi előírások, azaz a Zöld Megállapodás szerint kell kialakítani.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt arról, hogy az EU-s előírások teljesítéséhez alapvetően új technológiákat kellene alkalmazni.

Fotó: MTI

Az elnök elmondta, az új szabályozás azzal járna, hogy gyakorlatilag a „saját piacainkon veretnek agyon bennünket”. Ez azt jelenti, hogy nagyon szigorú szabályokat fogalmaznak meg a gazdálkodás terén, miközben az Európai Unió legnagyobb befektetői a harmadik világ országaiból korlátlanul hozhatnak be terményeket. Ilyen körülmények között pedig a magyar mezőgazdaság képtelen labdába rúgni – fűzte hozzá.

Az új szabályok tartalmazzák például azt, hogy 50 százalékkal kell csökkenteni a felhasználását a növényvédő szerek felhasználását, a műtrágyának és az antibiotikumoknak, de előírják a vetésforgókat, illetve a különböző haszonnövények egymás melletti termeszthetőségét is. „Tehát olyan változásokat követelnek tőlünk, amikre képtelenség felkészülni” – hangsúlyozta, hozzátéve, ez durva támadás a gazdák ellen.

Jakab István kiemelte, azt kérik, hogy a szigorú uniós szabályokat a harmadik világ országaiból beérkező áruk esetében is alkalmazzák, hiszen csak így lesznek azonos feltételek a piacon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rémisztő videót osztott meg Köllő Babett

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Nyugdíjjogosultság: tényleg lehet szolgálati időt vásárolni?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér

POLITIK

Kijev kirobbanthatja a III. világháborút