Létrehozva: 2020.07.16.

Rétvári Bence: A Pride provokációs lehetőség a baloldal számára

Az Országgyűlés hét eleji ülésén a KDNP képviselője kérdezett a homoszexuálisok felvonulásáról.

Rétvári Bence kifejtette, a homoszexualitás magánügy, ezért nem érti, miért kell minden nyáron provokációval, nemzeti és keresztény jelképeket meggyalázva megsérteni az emberek érzéseit a Pride felvonuláson. A politikus emlékeztetett: a Szent Koronát szivárvány alatt ábrázolva a Pride szervezői megsértették azokat, akik számára vallási jelkép és a nemzeti egység szimbóluma a Szent Korona.

A csendes többség, a mértéktartó emberek nem értik, erre miért van szükség – mondta a politikus.

Rétvári Bence szerint a felvonulások a baloldali politikusok számára jelentenek provokációs lehetőséget, és nem a homoszexuális emberek érdekeit védik. A józan többség ezzel nem tud egyetérteni, miként azzal sem, ha valakik a felvonulókat megdobálják vagy inzultálják. Aki a felvonulás alapján ítélné meg a homoszexuálisokat, torz képet kapna – hívta föl a figyelmet a KDNP képviselője, aki szerint a család és a nemzeti értékek ellen szervezik a felvonulást olyan országokban, ahol jogegyenlőség van. Ahol viszont a homoszexuálisok jogait megsértik, azokban az országokban nincsen felvonulás – mondta Rétvári Bence, aki szerint a tolerancia jegyében intoleránsak a szervezők.

Fotó: Kovács Attila / MTI

Ezt nem kell eltűrni, ezért is szólalt föl több mint húszezer ember a jelenség ellen. – Védjük meg a Szent koronát – zárta szavait a képviselő.

Válaszában Völner Pál államtitkár arról beszélt: önjelölt csoportok, harsány, provokáló kisebbség lép föl a csendes többség jóváhagyása nélkül, a hagyományos családfelfogást tagadva. A politikus emlékeztetett: az általuk szervezett rendezvények provokációk. Völner Pál kiemelte: Magyarország alaptörvénye szerint tiszteletben kell tartani a Szent Koronát.

Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, de az nem korlátlan, és nem irányulhat a vallási közösségek méltóságának megsértésére – fogalmazott az alaptörvényre utalva Völner Pál. Az államtitkár kiemelte, akár bíróság előtt is kérhetnek elégtételt a megsértett közösségek, de az elmúlt napokban felszólaló emberek csak jelezni szerették volna, hogy eddig és ne tovább.

Bizonyos szervezeteknek útjában áll az alaptörvény rendelkezése, ami védi a családot és a házasságot, mint férfi és nő közösségét – hívta fel a figyelmet az államtitkár, aki szerint elfogadhatatlan a többség provokálása.

Völner Pál arra is emlékeztetett, hogy a szivárvány a Bibliában az Isten és az emberiség közötti szövetség jelképe, amivel visszaélnek a melegfelvonulás szervezői.

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

magyarnemzet.hu

Greta Thunberget rendőrök vitték el az Eurovízió döntője alatt + videók

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Elárasztják Ametikát a migránsok, Biden szó nélkül tűri

POLITIK

Mire épülnek a kínai-magyar kapcsolatok?

POLITIK

Az illegális migráció a biztonságunkat veszélyeztető kérdés

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették