Létrehozva: 2015.08.08.

Bálint Toncsi piásan zaklatta Hajdúékat

A házaspárnál kisebb összejövetel volt, így sokan hallották, ahogy bevallja: ivott. Sarka Katát szidta, a mûsorvezetõvel szexelt volna. Toncsi kifordult önmagából.

Talán sosem derül ki a nyilvánosság előtt a dolog, de Bálint Antónia ezúttal akkor kezdte el zaklatni a Hajdú-Sarka házaspárt, amikor náluk éppen vendégek voltak. Így Toncsi hiába is tagadna, több fültanúja is volt annak, ahogy csütörtök este mintegy egy órán keresztül többször is odacsörgött Hajdúék otthonába. Az esetről a Blikknek egy ott lévő vendég számolt be. Toncsi a hírek szerint nem válogatta meg a szavakat: Katát azzal sértegette, hogy eddig hány férfival feküdt vajon le, hogy idáig vitte, majd iskolai végzettségét is firtatta. Az egykori szépségkirálynő, aki koronájával is kérkedett,

bevallotta azt is a vonalban, hogy ivott, majd közölte: Hajdút lesz..ná!

"Sokkoló volt hallani Toncsit ilyen állapotban, és hogy ilyenek hagyják el a száját" - mondta az informátor, aki arról is beszámolt, hogy Toncsi közben indokolatlanul vihogott, poharakkal csörömpölt, és sokszor összefüggéstelenül beszélt. A házaspár nem kívánta kommentálni az ügyet, de Sarka Kata megerősítette a történteket.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?