kulcsár edina
Egy ráérõs videós zseni fogott több száz filmet, és összevágta belõlük az év legnagyobb slágerét, Bruno Mars Uptown Funkját.
A mondás úgy tartja, hogy a jó munkához idő kell, és ez a DonDraperSaysWhat álnevű művész esetében igaz is. Az úriember ugyanis három hónapot töltött azzal, hogy a világ legismertebb filmjeiből kivágott részleteket pakolta egymás után úgy, hogy azokból összeálljon az Uptown Funk című gigasláger.
A végeredmény pedig nagyon szórakoztató, és alátámasztja, hogy a művészetnek csak a kreativitást szabhat határt. No, meg az idő. Hiszen nem sokaknak van jó pár szabad órája naponta ahhoz, hogy 280 darab filmet átnézzenek és megvágjanak.