Létrehozva: 2015.09.13.

Így futja Horváth Éva a félmaratont! - Fotó!

Hetek óta a mai napra edzett a modell, aki egy szelfivel kívánt sok sikert futótársainak. Azt már tudjuk, hogy elsõ nem lett.

Horváth Évának a pörgős mindennapokban még egy félmaratonra is maradt ideje, ráadásul úgy, hogy hetekig készült is a 21 kilométer lefutására. A modell a Margitszigeti futópályán rótta reggelente a köröket, hogy ma reggel bátran a rajthoz állhasson több száz társával együtt. Éva a korai szelfivel nekik kívánt sok sikert!

Az már biztos, hogy győzelemre nem számíthat, az első ugyanis egy kenyai futó, Henry Kemboi lett, aki nem először nyerte meg a Budapest Félmaratont!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hűha: Brutál bevállalós felsőben villantotta meg a mellét Stana Alexandra

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria