Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.09.

Ha ma még nem kaptál sokkot, akkor most fogsz!

Gáspár Gyõzike mozisztár lett. Vagy legalábbis készült egy film élete jelenlegi periódusáról, amint kigyúrt egészségbombává változik.

Volt már énekes, rapper, reality hős, koporsós vállalkozó, testépítő és most mozisztár. Ez Gáspár Győzike eddigi foglalkozásainak sora. De most koncentráljunk csak az utolsó kettőre.

A Gáspár család fejéről ugyanis azért forgattak egy másfél órás filmet, mert testépítő lett, és teljes életmódváltáson esett át. A műalkotást több hazai filmszínház is bemutatja májusban, és a készítők remélik, hogy sokaknak jelent majd inspirációt a megtekintése.

Gyerekkoromban kövér voltam, elettem az agyamat, és csak 42 évesen jöttem rá, hogy mit jelent a sport. Már ez az életem, az edzőtermek a barátaim lettek, a zsír pedig folyamatosan ég, hihetetlen átalakuláson megyek keresztül.

"Megkeresett egy cég, hogy forgassunk mozifilmet a testépítésről az én szemszögemből, a lelki betegségekről, a támadásokról, a kitartásról. Ez a film a színtiszta igazságról szól. Rengetegen támadnak a testépítők közül, volt aki életveszélyesen is megfenyegetett, de nem érdekel. Támadás helyett értékelniük kellene, hogy mostanra láttam meg a sport fontosságát" - mondta a 24.hu-nak Győzike, a mozisztár.

A filmhez már készült egy előzetes, amit most jól meg is nézhet mindenki.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit