Létrehozva: 2016.03.18.

Botrány: Madonna a színpadon kapta elő egy 17 éves lány mellét

Lerántotta fiatalkorú rajongója felsõjét koncert közben a pop nagyasszonya, így több ezer ember láthatta a lány pucér keblét.

Lassan olyan mélységeket ér el Madonna viselkedése, ami már komolyan veszélyeztetheti a karrierjét is. A pop nagyasszonya heti rendszerességgel okoz valamilyen botrányt a turnéján, és a közösségi oldalakon is túl messzire megy gyakorta. De sokak szerint érthető, hogy iszik és meggondolatlan, hiszen anyaként ráment az agya arra, hogy a fia elhagyta.

Most viszont túlzásba esett!

Legutóbbi ausztrál koncertjén egy fiatal lányt hívott fel magához az első sorból, mert lenyűgözte a szépsége. Kezdetben csak áradozott rajongója külsejéről, majd váratlanul lerántotta az egyik melléről a felsőt, így az arénában mindenki a lány pucér keblét bámulta.

Mindez már magában is elég felháborító, hiszen a saját bájait akkor mutogatja, amikor akarja, de a máséi felett nem rendelkezik. Majd később kiderült a lányról, hogy mindössze tizenhét éves. Ausztráliában pedig minden kéretlen érintés szexuális zaklatásnak minősül. Vagyis Madge alaposan ráfázhatna a tettére.

Viszont a lány nem érzi úgy, hogy őt megalázták. Csak az érdekli, hogy Madonnával állt egy színpadon, és az énekesnő rengeteg szépet mondott neki.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt