Létrehozva: 2016.03.07.

Hazudott híres slágeréről a mulatós király! Nem az övé a No roxa áj!

A mulatós zenészrõl kiderült, hogy valójában nem az õ szerzeménye a No roxa áj. Az eredeti szerzõ bírósághoz fordult, és megnyerte a pert.

Jó ideje tart a vita a mu­la­tós zene ügye­le­tes sztárja és egy ke­vésbé is­mert éne­kesnő, Kamy kö­zött. Most úgy tűnik, lassan pont kerül az ügy végére, ugyanis a Főváros Törvényszék nem jogerős részítéletet hozott: Tarcsi Zoltán, azaz Jolly valótlanul tüntette fel magát a No roxa áj című dal szerzőjeként.

Az eredeti dalt Dirnberger Tímea Kamy szerezte, aki 2007-ben le is védette Cigánylány néven az Artisjusnál. A zenei alap felhasználására adott ugyan engedélyt az énekesnő. Jolly viszont az egész szerzeményt a sajátjának mondja, és magát nevezi szerzőnek is.

A legutóbbi tárgyaláson a mulatós király meg sem jelent. Így nem hallhatta, amint kiderült, hogy a korábbi állítása megdőlt, miszerint ő csak ihletet merített a dalból. Hiszen a bírósági szakértők megállapították, hogy azonos a két mű dallama, felépítése, zenei tempója, hangszerelése és a hangneme is. Tehát az eredeti nótát sajátította ki.

Arra valóban adtam engedélyt Jolly-nak, hogy szöveget írjon a dallamra, de arra nem, hogy magát ne­vezze meg dalszerzőnek, és a jogdíjakat, a dicsőséget élvezze

- mondta el Kamy a Blikknek, aki elégedett az ítélettel.

Nyilvános bocsánatkérésre, sérelmi díjra és arra kötelezte a bíróság Jollyt, hogy tüntesse fel a dal szerzőjeként Kamyt. A YouTube-ról is el kell távolítania a klipet, valamint 200 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie. A mulatós sztár fellebbezhet az ítélet ellen.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit