Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.09.

Így néz ki a szakítás után Dobó Kata!

A gyönyörû színésznõ és párja, Anger Zsolt egy év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Ez pedig mintha nyomot hagyott volna Katán.

Rövid kapcsolatuk botrányoktól mentes volt, mégis úgy látták jónak, ha szakítanak. Nem tudtak elég időt fordítani a másikra, kihűltek az érzelmek. A hírek szerint a színésznő tanácsadóként dolgozik Anger Zsolt menedzsment cégénél, így a különválás óta is találkoznak, barátok maradtak.

Dobó Kata pedig nem tűnik meggyötörtnek. Egyes információk szerint még december környékén szakíthattak, és azóta a színésznő jó néhány képet megosztott a Facebookon, melyeken elég kiegyensúlyozottnak látszik. Azt viszont többen megfigyelték, hogy mintha jóval soványabb lenne, mint néhány hónapja volt. Ami persze nem feltétlenül van összefüggésben a szakítással, de azért kizárni sem lehet. A %RIPOST% által is bemutatott csipkeruhás fotóján jól megfigyelhető, hogy mennyire karcsú.

Kontrasztként íme, egy tavalyi kép, amin még Angerrel együtt látható, és mintha nem lett volna annyira lefogyva, mint most. Bár akkor is remekül nézett ki.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit