Létrehozva: 2016.05.11.

Elképesztő dolog derült ki Zámbó Jimmyről

Zámbó Jimmy hihetetlen hangterjedelmérõl sokan, sok mindent mondtak annak idején, de maga a Király csak ritkán válaszolt a négy oktávját firtató kérdésekre. Élete egyik utolsó interjújában azonban elárulta meglepõ titkát...

Talán sosem botlunk bele abba a 2000-ben, Szilágyi János által készített interjúba, ha Zámbó Krisztián nem osztja meg saját közösségi oldalán. De megtette, és így végre választ kaphatunk a kérdésre, minek köszönhette Jimmy, hogy képes volt négy teljes oktávot átívelni hangjával.

Arra, amit mondott, nem igazán számítottunk.

"A sajtó sosem volt a barátom, különösen azután nem, hogy kiderült ez a négy oktáv dolog."

Olyanok írogattak cikkeket arról, hogy nyomokban sincs meg a négy, akik még életükben nem hallottak egy dalt sem tőlem.

"Egy átlagembernek egy vagy maximum másfél oktávja van egyébként" - mondta Zámbó Jimmy, aki ezután elképesztő vallomással folytatta.

Én úgy szoktam fogalmazni, hogy születési rendellenességnek köszönhetem a hangterjedelmemet. Ezt egyébként nekem egy orvos barátom mondta, aki szerint másképpen vannak a hangszálaim, mint másoknak

- ismerte el a legendás énekes, nem sokkal tragikus halála előtt.

Szavai után úgy gondoltuk, utánajárunk, van-e orvosilag igazolt alapja állításának, és felkerestük az ország legismertebb foniáterét (fül-orr gégészeten alapuló, hangképzéssel foglalkozó szakember - szerk.), dr. Balázs Boglárkát, aki egészen közelről is látta Jimmy hangszálait.

Nem volt egyedül a négy oktávval

"Azt kell mondjam, hogy nem kell ördögi képességeket tulajdonítani azoknak az énekeseknek, akik abban a szerencsében részesültek, hogy képesek négy oktávot kiénekelni. Tény, hogy nincsenek sokan, de Jimmyn túl két nevet is tudok említeni itthonról is. Az egyik, Szegedi Molnár Géza, a másik pedig Vásáry André. De térjünk vissza Jimmyhez, aki egyszer eljött hozzám, mert meg volt fázva, és segítséget kért."

Benéztem a torkába, és majdnem átlagos, bariton jellegű hangszalagokkal találkoztam. Az igaz, hogy az átlagnál jóval rugalmasabbak voltak, és jobb volt a nyálkahártya-borításuk is, de ezt azért nem nevezném rendellenességnek.

"Jimmynek szerencsére és ügyességre volt szüksége ahhoz, hogy kiénekelje a négy oktávot, és az tagadhatatlan, hogy stabilan tudta is” - mondta a %RIPOST%-nak a szakember.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Így néz ki valójában a Házasság első látásra sztárjának teste – Fotó

HŰHA

Herceg Csabi tiszta vizet öntött a pohárba: Így zúzta le 100 milliós Ferrariját

HŰHA

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja