Létrehozva: 2016.07.13.

Elszakadt a cérna! Ezért nem látogathatja Damu felesége a kisbabát!

Nem rendezõdik a helyzet Damuék háza táján. Sõt! A kislány gyámja teljesen kiakadt Damu Edina viselkedésén, így megtiltotta, hogy a gyerek közelébe menjen.

Alkoholproblémái miatt Damu Edina testvére, a kis Maja hivatalos gyámja megtiltotta a nőnek, hogy lássa gyerekét. Roland szerint a valóság és amit a felesége mond, nem fedi egymást.

"Összevesztem a nővéremmel, ezért nem láthatom a kislányomat. Valakitől azt hallotta, hogy ismét iszom, ezért nem enged a kis Majához. Már egy-két hete nem láttam a picit, és el sem tudom mondani, mennyire hiányzik. Bár Katival mindennap beszélünk telefonon, képet régen nem kaptam róla. Hiányzik a kislányom, szeretnék mellette lenni. Azt hiszem, minden édesanya tudja, milyen pokoli érzés ez"- nyilatkozta Edina a Blikknek.

Damu Roland kijelentette, hogy egyetért Kati döntésével.

"Az igazság az, hogy egy hónapig nem látogatta Maját. Megtehette volna, akkor ment volna a nővéréhez, amikor csak akar. Az édesanyjával együtt vettünk neki távolsági buszbérletet, de még budapestit is, hogy ez se jelentsen gondot, de ő mégsem jött. Egy hónapig a gyereke felé sem nézett. Ekkor az édesanyja és a nővére meglátogatták őt Érden. Hiába ismerik őt, a látvány még őket is sokkolta. Több üres alkoholos üveget is találtak a lakásban, valamint Edinán is látták, hogy nem beszámítható. Csoda, hogy ezek után a gyám úgy dönt, hogy nem látogathatja a kicsit?"- mesélte felháborodva a színész.

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó előtt áll Magyarország

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Orosz Szu–35-ös vadászrepülő pusztított az ukrajnai háborúban + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Elszólta magát: Bochkor Gábort nem zavarja, ha a lánya káromkodik

HŰHA

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

HŰHA

Talpig feszülősben mutatta meg terhespocakját Kulcsár Edina

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét