Létrehozva: 2016.09.13.

24 órás felügyelet alatt Liptai babája!

Aggódik a mûsorvezetõ.

Liptai Claudiánál gyönyörűbb kismamát keresve sem lehetne találni, a TV2 legnagyobb sztárja a napokban osztotta meg azt is a világgal, egy kisfiút hord a szíve alatt. Az eddigi pletykák szerint a pici november környékén jön majd a világra, és hogy mennyire várja és aggódik érte a büszke édesanya, az legfrissebb Facebook-bejegyzéséből is kiderül.

Claudia ugyanis arról számolt be, egy orvosi készülék segítségével babája egészségügyi állapotát éjjel-nappal figyelhetik a szakemberek.

A legfrissebb képén pedig már az is jól látszik, milyen sokat is nőtt már a pici az elmúlt hónapokban. A műsorvezető pedig láthatóan nem csak a szavak embere, ha gondoskodásról és felelősségteljes babavárásról van szó.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt

HŰHA

Hűha: Brutál bevállalós felsőben villantotta meg a mellét Stana Alexandra