Létrehozva: 2016.11.09.

Felpumpáltatta a száját Christina Aguilera

A kétgyermekes sztáranyuka ma már csak ritkán fordul meg a rivaldafényben, de még mindig próbál dögös lenni. Csak nem jött össze.

Egyszerű családanyaként megtalálta azt a boldogságot és lelki egyensúlyt Christina Aguilera, amire mindig is vágyott. Viszont az, hogy már nem aktív résztvevője a sztárvilág eseményeinek, még nem jelenti azt, hogy teljesen hátat fordított régi önmagának.

A showbiznisz által kreált szépségideáloknak még mindig próbál megfelelni. Legalábbis az ajkait feltöltette nemrégiben. Annak ellenére, hogy erre semmi szüksége nem volt. Sőt a kis beavatkozás végeredménye sokkal rosszabb, mint az eredeti állapot, és most olyan a szája, mintha egyfolytában valami furcsa grimaszt vágna.

Christina idén döntött úgy, hogy már nem hajtja a hírnevet és a sikert. Ami nem jelenti azt, hogy ne fogadna el egy-egy felkérést, de már nem énekesnőként, hanem családanyaként definiálja magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni