Létrehozva: 2016.12.28.

Átok ül Pikali Gerda új házán

Pikali Gerda ott kezdett új életet, ahol korábban Kulcsár Edina kapcsolata véget ért. A színésznõ az egykori szépségkirálynõ családi házát vásárolta meg, oda költözött be a nyár közepén.

A szomszédok szerint az épület magában hordozza a balszerencsét, így lehet, hogy az Gerdát sem kerüli el.

Ahogy korábban arról a %RIPOST% beszámolt, Pikali Gerda még a nyáron vásárolta meg Budapest külső kerületében új otthonát, és a híresztelések szerint ennek egyik oka, hogy megromlott a kapcsolatuk Rékasi Károllyal. Gerda választása azonban nem biztos, hogy jó ötletnek bizonyul.

A szomszédok szerint átok ül a házon, amely a hosszú évek alatt már többször cserélt gazdát. Minden alkalommal szerelmi csalódás miatt került új tulajdonoshoz az ingatlan. A %RIPOST% megtudta: a színésznő új otthonának korábbi tulajdonosa Kulcsár Edina volt. Különös, hogy az egykori szépségkirálynő az exvőlegényével közösen vásárolta a családi házat, de kapcsolatuk már nem érte meg a beköltözést, mert szakítottak.

"Nincs jó energiája ennek a háznak. Valahogy eddig minden lakójának balszerencsét hozott"

kezdte Gerda szomszédja, aki régóta él az utcában.

"Korábban itt egy hasonló ház állt, de Edina és a vőlegénye felújították. Az ő kapcsolatuk is zátonyra futott, pedig takaros otthonuk lehetett volna. Most Gerda lakik mellettünk, ám Rékasi Károlyt csak ritkán látjuk erre"

– mondta a hölgy. 

Arról beszélnek a környéken, hogy Pikali azért költözött ide, mert szakítottak Rékasival. Nem lepődnénk meg! Ez a ház magában hordozza a szerelmi drámákat

– találgatott a szomszéd.

Edina a ház eladásával tudta csak maga mögött hagyni a múltat, és így lezárta élete egyik fontos fejezetét. Kérdés, hogy mi vár Gerdáékra? Elvégre nem kevés pénzébe került a színésznőnek a ház megvásárlása, mint ahogy Rékasinak sem kivásárolni volt feleségét a telki otthonából. Mindezt pedig azért, hogy végre-valahára közös életet építsenek!

 

 

origo.hu

Elfogadta Brüsszel az őrült háborús tervet, most minden megváltozik

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

hirtv.hu

Hszi Csin-ping kínai elnök Budapestre látogat + videó

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?