Létrehozva: 2017.01.06.

Fordulat! Megölhették George Michaelt!

Kihallgatták a párját is - ezek szerint igazat posztolt?

Halála után egy nappal George Michael szerelme közösségi oldalán több bejegyzésben is arról írt, az énekes régóta meg akart halni, és többször is megkísérelte az öngyilkosságot. Az első hírek szívelégtelenségről szóltak, majd a heroin-túladagolás is felmerült a pletykákban.

Itt az újabb fordulat!

A rendőrség kihallgatta Fadi Fawazt, George Michael szeretőjét, akivel közel hat évet élt együtt. A zsaruk gyanúja szerint ugyanis heroin-túladagolás okozhatta az énekes halálát.

Az első korboncnoki vizsgálatok nem jártak sikerrel, nem sikerült egyértelműen megállapítani George Michael halálának okát. Így a rendőrök most megkezdték azoknak a kihallgatását, akik közeli kapcsolatban voltak vele, és életének utolsó napjaiban találkoztak.

Fawaz, aki korábban azt mondta, feltörték a Twitter-fiókját, és nem ő írta ki, hogy párja öngyilkos akart lenni, most a rendőröknek ugyanezt állította. Azt mondta, nagyon várták a Karácsonyt, és már voltak terveik az év utolsó napjára is.

Sőt, a rendőrök előszedték azokat a paparazzókat is, akik George Michael utolsó napjaiban fényképeket készíthetek róla otthona környékén. 

Így feltehetően újabb hetek is eltelhetnek majd, mire biztosat tudhatunk majd az énekes haláláról - írta a DailyMail.

George Michaelre párja december 26-án reggel talált rá holtan oxfordshire-i otthonában. 53 évet élt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hűha: Brutál bevállalós felsőben villantotta meg a mellét Stana Alexandra

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria