Létrehozva: 2017.02.23.

Hihetetlen, de ma 50 éves a nagy színész, akinek mindent megbocsátunk

Stohl András nemcsak arról híres, hogy remek színész, hanem arról is, hogy nagykanállal falja az életet!

Az elmúlt 50 éve olyan mozgalmas volt, ami más számára két életre is elég lenne. Elkövetett súlyos hibákat, de a közönség Bucinak mindig megbocsátott …

A Jászai Mari-díjas színész hullámzó lelkiállapotban várta az 50. születésnapját. Néha félt, hogy át kell lépnie a B oldalra, néha pedig lazán kezelte és csak egy számnak tekintette a fél évszázadot.

„Érdekel, hogy ötvenéves leszek hamarosan. Az az igazság, be vagyok szarva attól, hogy meg fogok halni. Én nagyon félek az elmúlástól, mert nagyon szeretek élni. Rossz érzéssel tölt el, hogy kezd elmúlni, és elszalasztok lehetőségeket. Nem bakancslistáról beszélek, hanem arról, hogy megy el az élet, miközben én huszonkét évesnek érzem magam. A lelkem ugyanaz maradt, csak a testem öregszik”

– mondta nemrég Veiszer Alinda műsorában Stohl András, aki a %RIPOST%-nak nem sokkal később már könnyedebben nyilatkozott…


„Egy darabig nagyon zavart az idő múlása, de most éppen egy olyan időszakomat élem, amikor egyáltalán nem érint meg. Azt viszont el tudom képzelni, hogy lesz még olyan periódus a jövőben, amikor negatív gondolatokat társítok az öregedéshez”

– vallotta a színész.

Ha kíváncsi vagy a színész legmeghatározóbb pillanataira, a %RIPOST% napilap csütörtöki összeállításában láthatod.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit