Létrehozva: 2017.03.23.

Soha többé nem beszél legendás kollégáival Rózsa György

Rózsa Györgyrõl aligha gondolná bárki, hogy képes egy életre megharagudni valakire. Pedig megtörtént, ráadásul nem is akárkik vívták ki múlhatatlan dühét.

Szerző BUSTER

A legendás tévés megfogadta, soha többé nem áll szóba sem Vitray Tamással, sem pedig Vágó Istvánnal.

Rózsa György és Hajdú Péter vidámnak induló beszélgetése egy ponton meglepő fordulatot vett. Az Esti Frizbi stúdiójában meg is fagyott a levegő, amikor a legendás műsorvezető arról kezdett beszélni, hogy végérvényesen megromlott korábbi jó viszonya Vitray Tamással és Vágó Istvánnal.


„Vannak a szakmában néhányan, pontosabban ketten, akiket ugyan végtelenül tisztelek mint televízióst, de emberként már nem biztos… Legendásan jó volt a viszonyom Vágó Istvánnal és Vitray Tamással, de csak volt. Én úgy éreztem, hogy mindketten az életemnek egy nehéz pillanatában nem álltak mellém. Úgy is mondhatnám, hogy elárultak. Olyasmit tettek, amit én nem tudok megbocsájtani.

– fakadt ki szinte egy szuszra a megdöbbent stúdióvendégek előtt Rózsa.

A további részleteket, és hogy mit szól mindehhez Vitray Tamás, a %RIPOST% napilap csütörtöki számában elolvashatod.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

ripost.hu

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

HŰHA

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

HŰHA

Elszólta magát: Bochkor Gábort nem zavarja, ha a lánya káromkodik

HŰHA

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után