Létrehozva: 2017.04.13.

Ezt hallanod kell, itt a Sziget fesztivál új himnusza

A Mary PopKids zenekar Love Solution címû száma lett a 25. Sziget himnusza.

A zenekar szerint a Sziget hetén bárki elhiheti, hogy szép a világ.

Bevett szokás, hogy minden évben egy-egy ismert hazai csapat szerzeményét választják ki a szervezők az adott év Sziget himnuszának. Ezzel segítve a zenekarok népszerűsítését is, ugyanis amellett, hogy Európa kétszer is a legjobbnak választott nagy fesztiválján felléphetnek, a Szigetet bemutató nemzetközi - és persze hazai - kampányban is ez a dal szerepel majd minden lehetséges csatornán.

Ezúttal a kiváló Mary PopKidsre esett a választás, a csapat szerint ez nagy megtiszteltetés. "Tizenötéves korunk óta minden évben járunk a fesztiválra és soha nem múlt el az az izgalom, amikor első nap átsétálunk a K-hídon" – meséli a csapat énekes-gitárosa, Kama. "A Szigeten voltunk már szerelmesek, vesztünk el bokrokban és sátrakban, mulattunk régi barátokkal, szereztünk újakat is, és rengeteg meghatározó koncertélményünk kötődik ide. Nekünk ez egy olyan hét, amikor ki lehet zárni a külvilágot és kicsit el tudjuk hinni, hogy szép a világ. Ezt próbáltuk egy dalba csomagolni" – mondja az énekes. "Magyar fiatalokként és zenészekként is nagyon büszkék vagyunk a Szigetre, és arra is, hogy most nekünk is lehet hozzá egy kis közünk" – tette hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hűha: Brutál bevállalós felsőben villantotta meg a mellét Stana Alexandra

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria