Létrehozva: 2017.04.11.

Újabb durva dolog derült ki Klapka György végrendeletéről

Az elhunyt milliárdos még életében alaposan megkavarta a szálakat hagyatékával kapcsolatban, hiszen végakaratában úgy rendelkezett, hogy legidõsebb fiát a vérségi szál megkérdõjelezhetõsége miatt kitagadja a hatalmas vagyonból. Ami azonban most kiderült, az újabb kérdéseket vet fel...

Klapka György végrendelete tele van meglepetésekkel és nem várt fordulatokkal. Nem elég, hogy első feleségétől született gyermekét kitagadta, Mary Zsuzsitól született első fiát pedig DNS-teszt elvégzésére kötelezné, most a Blikk kiderítette, hogy a 2012-ben írt végakaratból hiányzik egy jelentős vagyonrész. Abban ugyanis értelemszerűen nem esik szó a megírása óta szerzett vagyonról. Többek között nem rendelkezett arról a földterületről sem, amelyen kisállattemetőt akart létrehozni, de nem került bele a hatalmas dióültetvény sem. Igaz, utóbbit még életében feleségére, Marikára íratta.

A törvény szerint ez csak lassítja a hagyatéki ügyet, hiszen az ide vonatkozó passzus szerint az örökösöknek egyenlő arányban kell részesedniük a végakaratból kimaradt vagyonrészből.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?