Létrehozva: 2017.05.09.

Váratlan fordulat állt be a Damu Roland beteg feleségének állapotában!

A nehéz sorsú asszonyt tavaly óta a pszichiátrián kezelik, hamarosan azonban már nem lesz állandó lakója a kórháznak.

Tizenhárom hónapja már, hogy Damu Edina életet adott Damu Rolanddal közös lányuknak, Majának, az asszony azonban azóta sem nevelhette a kicsit. Rolanddal még a terhesség alatt különváltak az útjaik, a romantikus börtönesküvőt erőszakos napok és nyugtalan időszak követte.

Most felcsillant a remény, hiszen Edina tavaly óta pszichiátrián fekszik, ahová önszántából jelentkezett be. Eltökélte, meg akar gyógyulni, a Lokál információi szerint pedig hamarosan véget ér a kezelése, és akár végleg ki is engedhetik a kórházból!

A Lokál a napokban ellátogatott az asszony érdi házához, ahol ismét zajlott az élet: az ablakok nyitva voltak, nyilvánvalóan volt ott valakit. Csengetésükre Edina édesanyja ment ki a kapuhoz, aki bár nem akart nyilatkozni, megerősítette, hogy a lánya jobban van. A házat is azért szépítgette, mert Damu Roland felesége hétvégente már hazajárhat a kórházból, ilyenkor szokta meglátogatni Budapesten a kislányát, Maját is. 

Edinának a terhessége előtt és alatt is alkoholproblémái voltak, így a szülés után a gyámhatóság a nővérének ítélte a gyermeket. Az elhagyott, csalódott asszony ekkor újra inni kezdett, volt, hogy a szomszédoktól kéregetett pénzt italra. Tavaly ősszel aztán a helyzet még rosszabbá vált: Edina érdi házában kikapcsolták a közműveket, és még az édesanyja is elköltözött a lányától, hogy inkább az unokájával élhessen.

Most minden jel arra mutat, hogy Edina komolyan elhatározta magát és új életet akar kezdeni: ezt bizonyítja, hogy hónapok óta egy kortyot sem ivott, hiszen a pszichiátrián kezelt betegeket rögtön elbocsátják, ha ezt megteszik. Ennek tükrében már csak idő kérdése, és az asszony végre magához veheti és felnevelheti egyetlen gyermekét, Maját.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

HŰHA

Talpig feszülősben mutatta meg terhespocakját Kulcsár Edina

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett