Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.20.

Átok ül a sztárvilágon: sorra mondják le az esküvőt a hírességek!

Mintha valamiféle érzelmi méreg lenne a levegõben, úgy fut zátonyra az utóbbi években a hírességek kapcsolata.

Legutóbb Hódi Pamela és Berki Krisztián jelentették be, hogy hiába a hónapokon át tartó tervezgetés, mégsem vonulnak oltár elé. Az esetük azonban nem egyedülálló: a magyar sztárok közül sokan gondolták úgy, hogy az utolsó pillanatban futamodnak meg az elköteleződés elől.

Hódi Pamela és Berki Krisztián

Július elsején, egy vidéki kastélyszállóban fogadott volna örök hűséget egymásnak a két híresség, ám két héttel a nagy nap előtt lefújták az esküvőt. A pár közös nyilatkozatot adott ki, amelyben megerősítették, hogy nem kívánnak összeházasodni, de ettől függetlenül továbbra is együtt élnek és közösen nevelik a lányukat, Natasa Zselykét. Pedig Pamela rengeteg időt, pénzt és energiát ölt az előkészületekbe, hiszen az esküvőt teljes egészében egyedül szervezte meg, most úgy tűnik, hiába.

Orosz Barbara

2012-ben boldogan készült az esküvőjére Orosz Barbara, alig egy évvel később azonban kiderült, hogy valami végleg összetörte a műsorvezető és civil kedvese szerelmét. Később Barbara elmondta, hogy akkoriban még nem állt készen a házasságra, ezért bontotta fel a jegyességet és vetett véget a kapcsolatnak. Néhány hónappal később a műsorvezető mindent megtett, hogy visszahódítsa ügyvéd kedvesét, végül mégis különváltak az útjaik. Barbara jelenleg egy új, titokzatos férfi oldalán boldog, és immáron talán készen áll arra, hogy örökre összekösse az életét a szerelmével.

Muri Enikő

Két év boldogság és hat hónap jegyesség után múlt tavasszal döntött úgy Muri Enikő és akkori kedvese, Szente Károly, hogy összekötik az életüket. Az énekesnő és civil szerelme sokáig álompárként voltak számon tartva, de hiába tűzték ki az esküvő időpontját és hívták meg a vendégeket, az utolsó pillanatban mégis különváltak az útjaik. Az ok egyszerű, Enikőék szépen lassan eltávolodtak egymástól. Az énekesnő érzelmei elmúltak, ő pedig rájött, hogy hiba lenne, ha komolyabb érzelmek nélkül benne maradna a kapcsolatban. Bár próbálták visszahozni a régi érzelmeket, de ez nem sikerült, így azóta már csak baráti a viszonyuk.

Antal Tímea

Tavaly nyáron az énekesnő úgy döntött, hogy nem vonul oltár elé a vőlegényével. Tímea idillinek tűnő kapcsolatban élt Sándorral, sőt, a munkában is jól kijöttek egymással, a férfi volt ugyanis az énekesnő menedzsere. Talán a tempó volt túl gyors, hiszen néhány hónap után összeköltöztek, minden percüket együtt töltötték, és az eljegyzésre is sor került. A pár végül barátságban vált el egymástól, miután mindketten belátták, hogy ellaposodott a kapcsolatuk.

Lola

2014-ben még álomesküvőt tervezett Lola, miután szerelme, Bence megkérte a kezét. 2015 szeptemberében azonban zátonyra futott a kapcsolatuk, esküvő helyett pedig fájdalmas szakítás lett a románc vége.

Miután azonban Bence hangtechnikusként dolgozott Lola koncertjein, a szerelmük újra fellobbant, néhány hónap múlva pedig kibékültek. Újraéledt szerelmüket egy második eljegyzéssel koronázták meg, és úgy tűnik, ez alkalommal komolyan gondolják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit