Létrehozva: 2017.07.06.

Berki Krisztiánt a botrányok éltetik

Berki Krisztián az utóbbi években üzemszerûen szállítja a botrányokat, de persze mindenre van magyarázata...

A kérdés csak az, hogy valóban olyan ártatlan-e, mint a ma született bárány, vagy hamarosan megfizet a stiklikért.

Berki Krisztián botrányainak se szeri, se száma. Nehéz is lenne az összeset felsorolni, az azonban szinte biztos, hogy a sort a 2011-ben kirobbant Fradi-ügy nyitotta. A feljelentő szerint Berki, aki akkoriban a focicsapat vezérigazgatója, sőt tulajdonosa is volt, nyolc részletben közel 25 millió forintot vett fel a cégtől. Az ügyben ugyan indult nyomozás, de a gyanú sosem igazolódott be. A következő botrány szintén a foci világából érkezett. 2013-at írtunk, amikor egy angol üzletember azzal vádolta meg az addigra már a váci klubban kisebbségi tulajdonosként érdekelt Krisztiánt, hogy 42,5 millió forinttal károsította meg egy meghiúsult adásvétel kapcsán. John Marshall jogerősen pert is nyert az ügyben.

Az utakon a legveszélyesebb

Két baleset és számos közúti veszélyeztetés is felkerült a listára. 2011 novemberében egy férfi azt állította, hogy miközben ő szabályosan közlekedett motorkerékpárjával, Berki az autójával fellökte. 2012 nyarán a Megyeri úton karambolozott az általa vezetett sportkocsival, majd azt állította, hogy a baleset másik résztvevője leszorította őt az útról, és hátulról belehajtott.  A férfi fordítva emlékezett a történtekre, így a nyomozás eredménytelenül zárult.
De megtörtént például, hogy azt rögzítette a telefonnal, ahogyan több mint háromszázzal hajtott. Pár napja viszont azzal kavart óriási vihart, hogy magát és a kislányát fényképezte, miközben éppen egy robogót vezetett.

Herevasalás és polgárpukkasztás

Három éve, 2014-ben dobta be a tutit! Neki köszönhetően az egész ország megismerhette a herevasalás fogalmát, amit hazánkban minden bizonnyal rajta alkalmaztak először, majd még háromszor… Két évvel később, 2016-ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy A Nagy Duettben szavazatokat akart vásárolni ruhákért és szolibérletért cserébe.
A legnagyobb felzúdulást mégsem ezzel okozta, hiszen sokan úgy vélik, Vujity Tvrtkónak miatta kellett távoznia a TV2-től, miután a Mokka élő adásában nagyon keményen kiosztotta Berkit.
De 2016-ban tette közzé azt az emlékezetes fotót is, amelyen egyszerűen szájon csókolja kislányát, Natasa Zselykét.

Idén is hozta a formáját…

Jelenleg a 2017-es év felénél tartunk, de Krisztián már bőven  szolgáltatott témát az újságoknak és hírportáloknak. Az utóbbi pár hónap gyakorlatilag az évtized esküvőjéről szólt, mely közte és gyermekének anyja, Hódi Pamela között köttetett volna. A múlt hét végére tervezett bulit végül lefújták, és eszük ágában sincs megindokolni azóta sem, miért döntöttek így. De ezen kívül is akadtak még botrányok szerelmi élete körül, ezekről sorozatunk harmadik részében olvashatnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját