Létrehozva: 2017.07.13.

Kiderült, kivel utazgat Németh Kristóf

Németh Kristóf és felesége, Niki hét éve váltak el, amikor fiuk négyéves volt.

De a népszerű színész nem lett vasárnapi apuka, közös megegyezés után, feleségével együtt nevelik Lócit. Kristóf ezt azóta is élete legjobb döntésének tartja. Fia nem csak barátja, hanem bizalmasa is, akivel közös szenvedélyük az utazás.

Nagyon különleges kapcsolat van Németh Kristóf és Lóci között. Ez annak köszönhető, hogy a büszke apuka mindent megbeszél gyermekével. Az akkor négyéves kisfiú nem szenvedte meg a válást, mert a volt feleség mai napig aktívan részt vesz az életében.

"Nikivel nagyon jóban vagyunk, így bár velem él, mégis együtt neveljük fiunkat - mondta a %RIPOST%-nak Németh Kristóf. - Lóci egy hihetetlenül fogékony, nyitott és érdeklődő srác, aki örökölte szenvedélyemet az utazás iránt. Mondjuk nem is csoda, hiszen még pelenkás volt, amikor először ült repülőn. Első lépéseit pedig a tengerparton tette meg.”

A színész és Lóci már szinte egész Európát bejárta, imádnak kettesben utazni. Jártak már Spanyolországban, Törökországban, Hollandiában, Ausztriában, Németországban, de Egyiptomban és Tunéziában is.

„Bárhol vagyunk, megnézzük a nevezetességeket és mindenhonnan élményekkel tele, feltöltődve jövünk haza – folytatta a népszerű színész. – Ráadásul imádjuk a sportokat, ha tengerparton vagyunk, nem maradhat ki a jet-ski, az úszás. Télen pedig síelni szoktunk menni Ausztriába, vagy Svájcba. Az a lényeg, hogy utazzunk és együtt legyünk. Mindig nagyon jól szórakozunk. Most egy kicsit kitolódott a színházi szezon és nekem még van egy kis dolgom Erdélyben. Lóci kérdezte is már: apa, mikor és hova megyünk? De most kivételesen itthon nyaralunk, majd ősszel repülünk Londonba. Szóval tényleg sokat utazunk, de persze még nagyon sok hely van, ahová szeretnénk eljutni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni